2013. április 1., hétfő

29. fejezet

-Te meg mit keresel itt?
-Nem is örülsz nekem?-vigyorgott rám Perrie. Igen az a Perrie. -Na jó, ne válaszolj inkább. Amúgy Annie kért meg, hogy jöjjek veletek a turnéra. Én leszek a vokalistátok.
-Oh, hát ez remek.-mosolyogtam rá.
Mielőtt még Perrie megszólalhatott volna Aaron jelent meg mellettünk.
-Hölgyek, ideje lenne befáradni. Meg kéne beszélni még pár dolgot.
Jó kislányok módjára betipegtünk a hotel halljába, onnan egyenesen a liftbe, a hatodik emeleten kiszálltunk és Aaron nyomába baktattunk be a 54.-s szobába. Szoba.. Inkább lakosztály!
Aaron bevezényelt a lakosztály közepén elhelyezkedő két hatalmas kanapé egyikén Ryan, Joel, Adam és Andy. Annie mögöttünk lépett be a terembe és rögtön levetette magát a másik ülőalkalmatosságra. Menedzserem példáját követve levettem a kabátom és lehuppantam mellé, ügyelve arra, hogy a szoknyám ne kószáljon feljebb a combom közepénél. Igen, január végén "picsa lengetőbe" járok kelek, kövezzetek meg.
Míg Annie köszöntötte a fiúkat addig megigazítottam a ruhámat.
-Nos fiúk, lányok. Szeretném ha átismételnénk amit régebben megbeszéltünk. Két hónapra terveztük nagyjából ezt a koncert sorozatot. Oxfordba kezdetek ugye, aztán Manchester, Brighton, Bolton, Nottingham, Liverpool, Gloucester, Sheffield, Ashfield, Romford, Newcastle, Fullham, Bromley és végül London, a Wembleyben egy nagy zárókoncert. Ez eddig tiszta? -mindenki egyszerre bólintott- Perrie van olyan édes, hogy beáll mögétek vokálozni, Roxanne pedig az összes fotózást, studiózást lepörgette a turné előtt szóval ezért külön köszönet neki. Így legalább nem kell külön visszajárkálni Londonba.  Holnap és holnap után próbáltok az első fellépésre, és az első Oxfordban töltött napon mehet is a menet. Utánna van pár napotok pihenni a következő helyszínig.Szerintem csak ennyit kellett átismételni. Mindennel tisztában vagytok.
Miután ezeket felelevenítettük Aaron felvetette a videónaplók ötletét, amit mind támogattunk és megszavaztuk a nevét is. "Tour Diary- Roxanne W & Lawson" nevet fogja viselni a heti videócskánk. Ezek után Ann kötelezővé tette a minimum egy órás ismerjük meg egymást beszélgetést. Szóóóóval másfél órával később Perrie és a srácok kijelentették, hogy elmennek bevásárolni. Túl sok kedvem nem volt kinn lézengeni velük a fagypont alatti hidegben, ezért inkább beültem a TV elé és bekapcsoltam az egyik zenecsatornát.
Mivel nem nagyon tudott lekötni három, középkorú pasas Katy Perry átdolgozása inkább Twittereztem. Pár embert természetesen visszakövettem, válaszoltam nekik, megnéztem az üzeneteimet. Jay, Siva és Max is írt. Elösszőr a személyes alkoholistánk üzenetét olvastam el.

Roxanne! Nagyon sajnálom, nem tudtuk, hogy ez történt! Ha bármi van rám és a srácokra számíthatsz. Szeretünk!  Bármikor hívhatsz minket. xx J.

Oké. Most képzeljétek el a lehető legbutább arckifejezést amit fel tudok ölteni a szőke buksimra. A levél tartalmát csak a nevemig értettem, utána már csak a szürke köd. Miről nem tudtak? Miért kéne sajnálniuk bármit is? Hisz majdnem öt hónapja találkoztam velük utoljára. És akkor se volt semmi gáz -leszámítva, hogy Nathan felhergelte saját magát a nyomorult féltékenysége miatt.
Átolvastam Max és Siva DM-t is. Mindketten ugyan ezt írták csak más szavakkal.
Ez az egész olyan, mintha valami rébuszokba beszélnének. Egy büdös szóval se lettek volna képesek legalább csak utalni a sajnálatuk okára. Áhh. Kikészítenek.
Elmélkedésemet egy halk kopogás zavarta meg. Telefonomat leraktam a kanapé előtt elhelyezkedő üvegasztalra és rohantam is kinyitni az ajtót. Arra számítottam, hogy egy utólagos fogadó bizottság, takarítónő vagy egy gazdag hapsi eltévesztette a szobaszámot. Ehelyett ki áll előttem vigyorogva? Nathan!
-Hát te? Nem L.A.-be kéne lenned?-ugrottam a nyakába ahogy megláttam.
-Kéne. De már egy hete végeztünk ott és egyikünk se akart tovább ott maradni-kapott fel az ölébe és -miután belökte a lábával az ajtót- elindult velem a kanapé felé.
-Ők nem akartak ott lenni vagy te nyavalyogtál, hogy vissza akarsz jönni?
-Hát, ha jobban belegondolok akkor az utóbbi.-vakargatta meg tarkóját miután leültünk a szófára.
Ezek után Nath beszámolt a valóság showról, a L.A.-i rajongóikról és a többiről. Megdicsérte a Faviana-s fotósorozatom és szólt, hogy adjam át gratulációját Alexisnek a Victoria's Secret dolog miatt. Chrisről is beszéltünk egy kicsit. Örült neki és a kezdői sikerének.
Miután kifogytunk a témákból inkább a TV-t bámultuk.  Négy-öt dal klipjét végignéztük és utána pedig jöttek a sztárhírek. Sarahil Crown a szokásos festett, Jokerhez hasonló mosollyával köszöntötte a nézőket. Fogalmam sincs ki ennek a nőnek a sminkese, de amit szegénykém arcával művel napi szinten az már kínzásnak számít.
A képernyő alsó részén futó kis "szalagon" a Justin Bieber nemzeti szégyenné lett nyilvánítva cím futott körbe, de Sarah teljesen másról beszélt.
-Bár a The Wanted csak pár hete fejezte be a reality showjuk forgatását, de máris megkaptuk az első botrányos fotót. A képen a brit banda legfiatalabb tagja látható, ahogy a Los Angelesi tengerparton kerül közelebbi kapcsolatba egy helyi lánnyal-itt bevágták az említett képkockát- Ez mind nem lenne akkora probléma, de mint tudjuk, Nathannek több mint fél éve barátnője van. Arról még nem kaptunk semmi féle hírt, hogy Roxanne tud-e erről a kis futókapcsolatról, de nem sok jót sejtünk.
Sara mondandója a végéhez ért. Én pedig a kisebb sokk hatására csak néztem magam elé. Ezért írták Siváék azt amit. Jobb volt amíg fogalmam sem volt a témáról..
Nathan hét hónapig úgy bánt velem, mint egy antik tárgy gyűjtő a háromezer éves kínai vázával. Ryant szinte kinyírta a szemével, ha meglátta. Idegbajt kapott, ha csak megemlítettem a turnét. Teljesen be volt rezelve, hogy megcsalom.. erre ő lép félre. Pont ő.
-Megmagyarázhatom vagy tűnjek el a szemed elől?-kérdezte miután felnézett. A rovat alatt arcát a tenyerébe temette.
-A második lehetőséggel inkább élnék.-sóhajtottam és felálltam.-Kikísérlek, nehogy visszatévedj.
-Rendben-állt fel beletörődve a sorsába. Csendben sétált el az ajtóig, ahol bűnbánó tekintettel fordult vissza hozzám. -De mielőtt még kiraksz azelőtt el szeretném mondani, hogy nagyon, nagyon szeretlek.
-Ühüm, akkor is nagyon, nagyon szerethettél mikor majdnem meghágtad a parton az új csajod, igaz?
Válaszát meg nem várva rácsaptam az ajtót. Nincs hangulatom hozzá, most már nincs..
Miután mind a hat zárral bombabiztossá tettem a lakosztályt hátat fordítottam az ajtónak és neki dőlve csúsztam le a földre. Öt percig ültem, felhúzott lábakkal, a térdeimet ölelgetve mire megteltek annyira a könnycsatornáim, hogy belekezdhessek a kötelező, szakítás utáni bőgésbe.






Hello mindenki.
Új fejiiiiii lenni itt! 
Tudom, tudom.. Rövid, unalmas és összedobott lett.. SAJNÁLOM!
De azért remélem egy kicsit legalább tetszett..:)
4+ komi és új fejezet.
byee.
U.I.: A blog bővült egy fülecskével ami a szereplőkről árul el pár dolgot! KATT ide és olvasgass.:)xx

4 megjegyzés:

  1. ket szoval jellemeznem: KURVA JO!!! retardalt csapkodasok megvoltak es elegge rosz otlet volt a letran elolvasni mert kishijjan lezakoztam rola.:D KOVETKEZOT GYORSAN!!!

    VálaszTörlés
  2. Ez eszméletlen jó lett.Nem is uncsi se unalmas és összedobott se lett.Rohadt jól írsz és ez a rész fantasztikusan jó lett.Alig várom a kövit *.*

    VálaszTörlés
  3. Uh de jóó lett ..Nem lett unalmas ..sőőőt .nagyon i izgalmas ..:)Gyorsan köviit ...:)

    VálaszTörlés
  4. *megegszerkommentel mert megoli a kivancsisag* MASRESZT MEG VALAMIT MEGIGERTEL SZOVAL FOLYTATNI!!!!

    VálaszTörlés