39.fejezet ( 2.évad )

 - Tesóóóóó - rohant neki Justin Chrisnek miután beértünk a házba. Szinte mindenki hatalmas kerek szemekkel figyelte a jelenetet - szerintem inkább Christ... vagy a bátyám vállára nyáladzó Justint.. hm, nehéz kérdés.

 - Csak hazatért a kisasszony - nézett rám elég csúnyán Izak.

 - Esküszöm ilyenkor olyan vagy, mint anyám - grimaszoltam rá amitől a társaságunk legalább fele elmosolyodott. Az a fele amelyik ismeri anyámat.

 - Hé, ezt a sértést senki se érdemli ki - nézett rám komoly arccal Chris, miközben Kenny segítségével próbálta leszedni magáról Bieber uraságot.

 - Igaz - bólintottam bűntudatot színlelve - Mikor kell mennünk a fotózásra?

 - Tízre ott kéne lennünk - felelt Siva.

 - És most hány óra van?

 - Negyed kilenc.

 - Remek akkor én elvonulok egy kicsit - mondtam.

Hogy őszinte legyek, örülök, hogy Justin lefoglalja a bátyám. Legalább kicsacsogják magukat. A forgatások ideje alatt Californiában és Floridában voltunk a legtöbbet. És mivel a bátyám úgy két hónap után megunt bejárni a forgatásokra, mondván "Marlene mindig rászól, ha nevet" elkezdett járkálni a városban. Összetalálkozott Scooterrel aki épp Justint vitte egy klipforgatásra, a többit nem tudom, de a lényeg annyi, hogy összehaverkodtak és Juju úgy rácuppant, mint egy meztelencsiga az út közepén hagyott, megrágott fadarabra.

Felbotorkáltam az emeletre a tegnapi cuccaimmal és ninja módjára rúgtam be az ajtót - tele volt mind a két kezem. Lehajítottam a táskát és a telefonom az ágyra, majd beindultam a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem és hajat mostam, hogy ne a fotózásra kiszabott, rögtönzött sminkes-fodrásznak kelljen megszenvednie a töménytelen mennyiségű, hosszú, szőkített hajammal. Turbánba csavartam a hajam és törölközőbe csomagolva totyogtam ki valami otthoni, játszós öltözet után kutatva. Pár pillanat alatt megtaláltam a keresett pólót és rövidnadrágot. Kiraktam a erkély korlátjára a vizes törölközőm és visszamentem a fürdőmbe. A fürdőszobaszekrényből előhalásztam a kedvenc mély tisztító arcmaszkom és egy vastagabb rétegben felkentem az arcomra, szabályos köröket hagyva a szemeim és a szám körül. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint akinek megszáradt a gipsz az arcán. Miután végeztem levakartam a kezemről a fehér krémet és elkezdtem kipakolni a bőröndjeimből. Úgyis kell még félóra míg mondhatni "megköt" az arcomon ez a cucc.

Nagy bugyipakolgatások közepette kopogtattak az ajtómon.

 - Gyere - szóltam. Őszintén rettegek, hogy úgy megijesztem látogatom, hogy jobbnak találja ha kiugrik az erkélyen.. vagy csak szimplán leugrik a lépcső tetejéről.

 - Jézusom, veled meg mi lett?! Megtámadtak egy építkezésen és neked dobták a gipszkészletüket? -  tette fel a halál komoly kérdést Nathan miközben szaporákat lélegzett. Megijesztettem.

 - Kac kac, kukac, Mr Sykes - grimaszoltam miközben betuszkoltam az utolsó pár bugyit a szekrénybe. Ha még egyet bele kéne passzíroznom ebbe a fiókba, megtámadna a gyártó szakszerűtlen használatért..

 - Nem most komolyan. Mi ez? - jött közelebb és megérintette az arcom - Mintha repedezne az arcod - vigyorodott el.

 - Ezt nem csinálhatod - fogtam meg kezét és szép lassan elvettem az arcomtól. Visszamentem a bőröndömhöz amiben mostanra csak a bikinik, melltartók és zoknik maradtak.

 - Mit? - ült le a táska mellé az ágyra és szemöldökét felhúzva féloldalas mosollyal emelte rám tekintetét.

 - Ezt. Nem nézhetsz így rám.

 - Hogy mi? Bocsánat nem hallottam. - jött még közelebb.

 - Nathan, belemásztál a komfort zónámba - jelentettem ki kezeimet keresztbe téve - Komolyan beszélek. Mássz ki az aurámból.

 - Oh, bocsáss meg Buddha, hogy belepofátlankodtam az aurádba - vigyorgott, majd felállt és a mini, fehér heverőn foglalt helyet - Na de most komolyan, mit nem csinálhatok?

 - Nem lehetsz ilyen. Legalább egy kicsikét leplezd, hogy vissza akarsz kapni - sóhajtottam - Csak egy picit.

 - Milyen ilyen?

 - Ne játszd a hülyét. Nem áll olyan jól, mint gondolod - mondtam a tipikus "nagyon fárasztasz" hangsúllyal. Meg amúgy is. Sokkal jobban áll, mint gondolod. De ezt nem muszáj tudnod, Nath drága.

 - Nem játszom. Tényleg nem tudom miről beszélsz - zöld szemeiből lerítt, hogy élvezi a helyzetet.

 - Nem csodálom, hogy én lettem színész és nem te. Pocsék az alakításod - mosolyogtam rá és elindultam a fürdő felé.

 - Már megbocsáss. A klipekben én is jól alakítok - jött utánam és az ajtófélfának támaszkodva leste mit csinálok.

 - Az három perc, max négy - feleltem miközben a mosdó felé hajolva levakartam az arcomról a mostanra megkeményedett maszkot. Még hogy lehúzható maszk. Vésővel se jönne le teljesen.

 - Azért a három percért több, mint egy napig dolgozok.. dolgozunk.

 - Én meg leforgattam egy évadot egy olyan sorozatból amiben egy epizód több, mint negyven perc. Nem négy, negyven! - válaszoltam, majd lehajoltam, hogy az egyik alsó fiókból előszedjem annak a krémnek az oldószerét. Nem értem miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy az oldót is elhoztam.  Míg a fiókban nyúlkáltam éreztem, hogy az ajtóban álló, zselézett hajú egyed a fenekemet lesi. Nem azért jöttem erre a következtetésre, mert a tarkómra szemek nőttek. Szó sincs róla. Egyszerűen csak mikor megfordultam elég észrevehető helyről kapta el a tekintetét - Nathan, kérlek menj ki. Készülődnöm kell.

 - Rendben.. Éjfélkor várlak a hátsó kertben.

 - Ott leszek - bólintottam.

 - Ja és ne öltözz feltűnően - nézett rám komolyan.

 - Jó, majd megveszem eBayről Harry Potter láthatatlanná tevő köpenyét - forgattam szemem unottan.

 - Uh, bocsi. Tegnap foglalóztam le - hajolt vissza, megbánást színlelve.

 -  Nathan!

 - Éjfél, angyalka.

Ezután már csak az ajtó csapódását hallottam. Ki sétáltam az ágyamhoz, telefonomat keresve pásztáztam végig az összegyűrt fehér lepedőt. Megvan! Kihalásztam két párna közül a mobilom, majd miután rájöttem, hogy van negyed órám az átöltözésre, hajszárításra és az interjús "áutfit" kiválasztására olyan rohanásba kezdtem, mint a gén kezelt hörcsögök. Ki be rohangáltam fürdőmből. Hihetetlen módon mindent ki tudtam pakolni, csak épp azt a nagyobb neszesszeres táskát amiben a hajszárítók és ahhoz hasonló életmentő felszereléseim voltak.

Miután az összes hajerősítő, hővédő löttyöt ráfújtam a hajamra belekezdtem a hajszárításba. Egy Roxanne West féle hajszárításnak három szakasza van. Az első mikor még türelmesen, egy körkefével ügyeskedek, majd jön a második, mikor rám jön a "mit nekem te hajkefe" gondolat és egy ívelt mozdulattal bedobom a kádba a kefét, végül pedig a haláltusa, rá eszmélek arra, hogy mennyire szorít az idő, így csak dobálom a hajam jobbról balra, balról jobbra. Mindezek után belenézek a tükörbe, boldogan nyugtázom magamban, hogy igenis rohadt jól megcsináltam egy óra - vagy több - alatt az "épp most keltem fel" hatást. Ezután a folyamat után kitéptem a falból a hajszárító dugóját és úgy kutattam egy nyári, lenge ruha után az újonnan bepakolt szekrényemben, mint akit üldöztek.

 - IDŐ! - hallottam meg Izakaya hangját az ajtón túlról.

 - Jól van már! Két perc - kiabáltam ki miközben egy kék ruhát és egy pár telitalpú fekete cipőt próbáltam úgy beletuszkolni kedvenc táskámba, hogy a ruha ne gyűrődjön, a cipő ne sérüljön.

 - Nincs két perc - nyitott be - Most kell mennünk. Így is késésben vagyunk.

 - Átöltözök és mehetünk.

 - Minek öltözöl át megint? Jó vagy így is. Vegyél fel egy cipőt és megyünk - sóhajtozott.

 - Mi? - néztem rá elképedten - Izakaya, megértem.. pasiból vagy. Te ha kedved tartja egy hordóban is kitudnál menni az utcára, de én nem. Meg se tehetem. Tudod, paparazzók mindenhol - magyaráztam - Már akkor én vagyok a világ legnagyobb szenzációja ha smink nélkül megyek ki az utcára.

 - Roxanne, ne szenvedj már ennyit. Híres vagy, de nem te vagy Erzsébet királyné. Amúgy is csak akkor fognak látni a paparazzók, ha kiszállsz a kocsiból a stúdiónál, és ott is max egy percig ugyanis rögtön mentek készülődni.

  - Úgy látom nem érted. Elmagyarázom újra, úgy hogy te is megértsd - néztem rá idegesen - Kinn van a fél popóm ebben a rövidnadrágban. Szóval, hogyha nem akarod, hogy holnap minden újságos bódéból a hátsófelem vigyorogjon vissza rád akkor hagyod, hogy átvegyem legalább a nadrágomat.

 - Istenem - forgatta szemeit idegesen, majd lerángatta magáról a fekete, kapucnis kardigánját és a derekamra kötötte - Tessék, be vagy védve mindenhonnan. Most már mehetünk?

 - Felveszem a cipőm és igen.

 - Na akkor gyerünk.

 - Milyen kis durcis vagy ma - jegyeztem meg miközben a cipőm fűzőjét rángattam.

 - Rosszul aludtam - dőlt neki, immár higgadtabban az ajtófélfának - Kész vagy?

 - Aha - kaptam fel mellőlem a táskám és telefonom majd egy mozdulattal magamra kaptam pilótaszemüvegem is. 

 - Kitalálom, nincs rajtad smink? - kérdezte szemet forgatva miközben a kijárat felé sétáltunk.

 - Talált.

A kapuban a srácok már vártak ránk. Miután eldöntöttük, hogy ki melyik kocsival megy helyet foglaltunk az Audijainkban. Izak bepattant a kormányhoz, mellette Rocco ült az anyósülésen, hátul pedig én, Justin és Nareesha telepedtünk le. Fél órát kocsikáztunk körülbelül míg elértünk a fotózás helyszínére. Leparkoltunk az épület előtt és vártuk, hogy a többiek is megjöjjenek. Fogalmam sincs hány piros lámpát fogott ki az utolsó kocsiban ülő tesókám, Jay és Nathan de legalább tíz percig álltunk a szürkére festett, közepes méretű stúdió előtt. Mert hát persze, hogy náluk van a beléptető mágneskártya, ami nélkül egyikünk se tud bemenni.

 - Max egy percig fognak látni a paparazzók, max egy percig - utánoztam Izakaya hangját, mikor már vagy negyed órája a kocsink oldalának dőlve bujkáltam a kamerával felszerelt embertömeg elől. 

 - Hagyj békén - ült le mellém a patkára, és hátát a kocsi fekete oldalának döntötte.

 - Nem tudunk máshogy bejutni? Csak tudják kik vagyunk - álltam fel ültemből, helyet adva a napon aszalódó, ájulás határán táncoló Nareeshanak. 

 - Lehetsz te maga Michael Jackson is, nem engednek be. Azért van a kártya, hogy igazold magad - sóhajtott.

 - Nathan nézz ide! Ide! Csak egy mosolyt! - hallottam meg pár fotós hangját egy kicsit messzebbről.

Kenny Chrissel karöltve védte oldalról Jayt és az előtte menő Nathant. Mikor megláttam, hogy jönnek rögtön odasiettem hozzájuk.

 - Végre, hogy itt vagytok! Esküszöm lebarnultam míg rátok vártunk - szólaltam meg melléjük érve.

 - Bocsáss meg, de Kenny nem egy idegbajos ember. Minden járókelőt átengedett, minden pirosnál, sőt még a sárgáknál is megállt.

 - Chrisnek kellett volna vezetnie. Hamarabb itt lettetek volna, mint mi.

 - Lehet - rántotta meg vállát Nathan.

 - Na menjünk már - állt fel Justin is.

 - Basszus a kocsiban hagytam a kártyát! - kiáltott fel Jay, kitépte Nathan kezéből a slusszkulcsot és őrült rohanásba kezdve vette célba kocsijukat.

 - Tipikus Bird - néztem utána mosolyogva. Olyan jó, hogy nem változtak semmit se.

 - Ezt nézd - húzott közelebb magához Baby Sykes - milyen régi képeket szednek össze - mutatta felém telefonját.

 - Jézusom, azt nézd! Erre emlékszel? - mutattam arra a képre amelyiken én egy feketebőrkabátot, zöld szőrös pulcsit és fekete szoknyát viselek, Nathan pedig mellettem sétál a farmer-ing kombójában.

 - Persze, ekkor mondtam meg neked, hogy indul a show első évada, másnap már a repülőn ültem. És ez? Ashley és Jay az első koncert után.

 - Istenem - nevettem fel - hogy néztünk már ki?

 - És akkor teljesen elhittük, hogy jól nézünk ki - vigyorgott.

 - Itt a kulcs! - lihegett Jay.

 - Akarod mondani kártya - javította ki Max.

 - Az.

Innentől kezdve mind rohantunk az öltözőkbe. A tükrökkel tele aggatott szobában egy sminkes és egy fodrász várt rám. Gyorsan leakasztottam az általuk kiválasztott ruhákat a fogasról és berongyoltam a szoba elkerített, kanapéval és akasztókkal felszerelt sarkába és magamra kapkodtam a ruhákat, valamint a cipőt.

Távfutókat meggyalázó sebességgel pattantam be a fodrász székbe. Míg Alex, a fodrász elkezdett halvány, puha hatású hullámokat sütni a hajamba, addig a sminkes virtuóz, Zoe krémes, barna színekkel dobta fel szemhéjaimat.

Miután elvégezték az utolsó simításokat is rajtam fogtam magam és a 15 centis magassarkúmban rohantam ki, a már teljes felszereltségben lévő kollégáimhoz. Jay egy kamerát a kezében tartva fordult felém. Juhu, benne lesz a halálmenő magassarkús futásom a legújabb WantedWednesday videóban.

 - És itt van Roxika is - közölte be Justin.

 - Nathan, Tom és Max jöhet, Siva irány a smink! - sietett el mellettünk Nano.

 - Nos, most, hogy csak hárman vagyunk beszélgessünk egy kicsit komolyan - köszörülte meg torkát Jay - Roxanne.. hogy.. tudsz.. járni.. ezekben? - fordította a kamera lencséjét a cipőim felé.

 - Nehezen - sóhajtottam - De jól néznek ki nem?

 - Fájdalmasan néznek ki.. inkább - húzta el száját Justin.

 - Csapat fotózás most! - szaladt el mellettünk Izakaya is. Nem tudom Scooter mi alapján válogatja össze a munkaerejét, de, hogy egyik se tud megtenni úgy két lépést, hogy ne üvöltözzön vagy szaladgáljon, mint egy mérgezett egér, az száz.

Szépen tisztelettudóan besétáltunk a fiuk közé. Nathanék a falnak támaszkodva álltak addig én oldalasan a kamerának legugoltam eléjük és a "csábos" tekintetemmel próbáltam minél inkább olyan arcot vágni, mint amilyet Cara szokott. Miután ezt a pózt megunta a fotós, Justin beállította Max és Tom közé középre, engem pedig - csak, hogy a Noxanne fanok meghaljanak, hogyha kijönnek a képek - bepaszírozott Nathan mellé. Mivel tisztában vagyok vele, hogy senkit se érdekel, ha elkezdek nyüszíteni, hogy nem akarok itt állni, így inkább éltem az alkalommal és régi modell tapasztalataimat felelevenítve, próbáltam minél normálisabb pozicíóba rakni magam. Végül a jól megszokott támaszkodós felállás mellett döntöttem ami igazából annyiból állt, hogy alkaromat Nath vállára helyeztem, félig szembe, félig oldalasan álltam a lencsének és bal lábamra helyezve testsúlyom, néztem a fotósunk felé. Hatmillió külön pozíció és az intro kisfilm leforgatása után bebattyogtam az öltözőmbe és leszedegettem magamról szorító és viszkető ruhákat. Magamra vettem a saját, puha kék nyári ruhám a telitalpú magassarkúmmal és kifelé indultam az öltözőböl, mikor valaki konkrétan berántott az egyik szobába. 

Nathannel találtam szembe magam.

 - Ugye nem felejted el az estét? - nézett rám nagy szemekkel.

 - A-a.

 - Rendben - mosolygott rám - Amúgy.. - kezdett volna bele egy másik mondatba de telefonom csörgése belefojtotta a mondanivalóját - Ki az?

 - Nem tudom, ismeretlen - néztem iPhonem képernyőjét.

 - Nem akarod felvenni? 

 - Sose veszem fel ismeretlennek..

 - Add ide - nyújtotta kezét, én pedig kis hezitálás után nekiadtam telefonom. Fogadta a hívást és füléhez emelve beleszólt a kagylóba - Roxanne West telefonja, ki beszél? ..Van ott valaki? Hahó?

 - Na? - néztem rá kíváncsian.

 - Letette. Ha újra hív add oda, jó?

 - Ühüm - bólintottam - Mit szerettél volna mondani?

 - Hát csak azt, hogy..

 - Nathan nem láttad, Roxannet? - nyitott be Thor - Ja, hogy itt vagy. Ideje menni, kisasszony.

 - Megyek - fordultam felé - Majd ha hazaértünk gyere fel a szobámba és mond el amit szerettél volna -  súgtam oda Nathnek, ő csak bólintott.

Táskámmal a kezemben, nemszemüveggel a fejemen és mobilomat nyomkodva ültem be a kocsiba. Felnéztem Twitterre. Semmi érdekes nem történt. A hírfolyamomban az egyik bekövetett westiem retwetelte az egyik barátnője nagyon kedves, hozzám szóló tweetjét. Képtelen voltam válasz nélkül ott hagyni azt a kis csiripet.

Útközben még háromszor hívtak ismeretlenről. Mikor kiszálltunk a rádiómegálló előtt, ahol az interjút adtuk erőt vettem magamon és felvettem a telefont.

 - Haló? -szóltam bele alig hallható hangon a telefonba. 

 - Segítened kell.. - szóltak bele a vonal túloldaláról.

 - Ashley?!

Íme egy új rész! remélem tetszett! :)

Kérek sok komiiiiiiiiiiiiiiit! 

puszi nyuszik :*

(él az oldalon az "állandó mellékszereplők" című fülecske)