Új blog

Hello

Mivel ez a blog valószínüleg bezár, szeretném megosztani veletek ( azzal a 10-11 emberrel aki nézi még ezt az oldalt ), hogy egy új bloggal állok elő. 5 Seconds Of Summer & The Vamps témájú alkotás. Akit érdemel az nézzen be :)

www.thatwhy-5sos-thevamps.blogspot.com

byeeee xx

40. - 41. fejezet ( 2.évad )

* 3. nap, 0:15 *

 - Kész vagy már? - jött be a szobámba Nathan.

 - Mint látod - álltam fel és gomboltam be fekete rövidnadrágom - Fél perc és mehetünk.

Felrántottam cipőim, telefonom zsebembe süllyesztettem és elindultam Nathan után le a lépcsőn. Nehéz elhinni, hogy alig múlt éjfél és a srácok már nagyban horkolnak. Általában hajnali kettő, háromig eszükbe se jut az alvás lehetősége.

A ház előtt még ilyenkor is lézengett pár fotós így jobbnak találtuk, hogy a hátsó kert meredek lejtős részén lerohanunk és az ott elhelyezkedő hátsó kapun távozunk a birtokról. Miután sikeresen átmásztunk a két méter magas kovácsoltvas kerítésen - mert ugye kulcsot luxus használni - elindultunk egy kis, bicikli úthoz hasonló, betonozott részen.

Körülbelül fél perce sétálhattunk mikor a telefonom örült rezgésbe kezdett. Ismeretlen számról kaptam SMS-t.

Holnap reggel West Hollywood, N Fairfax Ave. 37. 9/B

* 3. nap, 8:58*

Idegesen dobáltam be telefonomat, kulcsaimat és a legfontosabb irataimat fekete műbőr táskámba. Ágyamat a nagy kapkodásba bevetetlenül hagytam, erkélyajtómat a lehető legszélesebbre tártam. Magamra kaptam egy hasat minimálisan takaró, könyökig érő, pulcsinak kinéző szürke pólót és kék Vans párosom, berohantam a fürdőbe egy utolsó pillantást vetni a tükörre, de mivel az említett tárgyon átláthatatlan pára ült, csak sóhajtottam egyet és reméltem, hogy legalább vállalhatóan nézek ki.

Lerohantam a lépcsőn, a konyhába egy pillanatra betértem, adtam egy puszit a kómás fejjel kávézó Izak arcára, a hűtőből kivettem egy fantát és folytattam utam a kedvenc kocsinkhoz. Bepattantam a volán mögé és a GPS segítségét kérve elindultam a "tegnap" megadott címre. 

 - 37 D, C... B! - motyogtam magamban miközben a házak tábláit néztem. Egy lakóparknak mondható inkább, mint háznak. Nagy lépésekkel fellépcsőztem a kapuhoz és benyomtam a kopott kilences gombot. Senki nem szólt bele a kaputelefonba, az ajtó rögtön recsegni kezdett, így jelezte, hogy nyitva van. Ritka, hogy egy lépcsőházban nincs penész vagy dohos szag, legalább is számomra ritka jelenség. Eddigi életemben akárhány ehhez hasonló épületben jártam mindig fuldokoltam a szagoktól.

A liftre tűzött kartonpapíron hatalmas betűkkel a "ROSSZ" szó ékeskedett, így lépcsőzésre kényszeredtem. A második emeletre érve rögtön szembe találtam magam a kilences ajtóval. Pár másodpercig csak bámultam az ajtó mellé ragasztott arany színű táblába gravírozott nevet. A hideg kirázott a gondolattól, hogy újra találkozunk. Hisz olyan rég nem láttam már. Be kell hogy valljam kicsit hiányzott is. 

Nagy nehezen rávettem magam a kopogásra. Szívem a torkomban dobogott, ezzel minden egyes levegővételt megnehezítve. Mikor hallottam a kulcs csörgését a zárban már nyelni is alig tudtam, a gombóc egyre nőtt a torkomban.

 - Szia - mosolygott rám.

 - Szia, Ashley - viszonoztam gesztusát.

Biztos éreztétek már azt mint mi akkor. Nem tudtuk, hogy köszönjünk egymásnak. Éveknek tűnő másodperceket töltöttem el azzal, hogy kitaláljam, megöleljem, megpusziljam vagy csak sétáljak el mellette. Még a kézfogás is eszembe jutott. Ahogy ránéztem láttam, hogy ő is pont ezen töri magát. Egy bárgyú vigyorral besétáltam a lakásába és megálltam az előszobában. Ash egy kéz mozdulattal jelezte, hogy kövessem. A konyhába érve leültem az egyik székre táskámat leraktam magam mellé a földre.

 - Szép ez a lakás - mondtam zavaromban, miközben a konyhát tanulmányoztam.

 - Csak mert kitakarítottam, amúgy borzalmas - nevetett fel majd lerakott elém egy bögrét és leült a velem szemben lévő székre - Két cukor, kevés tej.

 - Köszönöm - bólintottam, majd közelebb húztam magamhoz a bögrém.

 - Szeretném ha megígérnél nekem valamit - érdeklődve néztem rá, mire folytatta - Kérlek, ne forrázz le, ne dobd nekem a bögrét, ne tegyél kárt magadban és bennem se, és a legfontosabb, ne törd el azt bögrét. Az a kedvencem és porcelánból van.

 - Ígérem - túrtam bele hajamba, miután leraktam az asztalra a napszemüvegem - Miben kéne a segítségem amitől ennyire ideges lehetek?

 - Igazából nem segítség kéne, fel kéne oldoznod.

 - Mit kéne csinálnom? - néztem rá nagyra nyílt szemekkel.

 - Oldozz fel. El kell mondanom valamit, amit már rég tudnod kéne. Oldozz fel azzal, hogy meghallgatsz és lehetőleg megbocsátasz.

 - Öhm.. Oké. Halljuk, mi bánt?

 - Emlékszel arra mikor leléptem tőletek a turnéról?

 - Aha.

 - És arra mikor két éve, Februárban lehozta a média, hogy Nathan megcsalt?

 - Igen - dőltem hátra a széken, kis fintorral az arcomon.

 - Igazad volt mikor azt mondtad a turnén, hogy baj van Jayyel és egy másik pasi miatt megyek el - sóhajtott mélyet - Azért mentem el mert megcsaltam Jayt. Nagyon gyorsan összejöttünk, még akkor mikor a rádiónál voltunk és nagyon jól mentek a dolgok egy ideig. Úgy értem tényleg nagyon szerettem őt, nagyon kedves, rendes srác csak nem olyan, mint amilyenekkel én eddig jártam. Ismerted a volt pasijaim. Mind undorító féreg volt, megbízhatatlan és kétszínű, csak kihasználtak. De szegény bongyor teljesen az ellentéte volt ezeknek ezért egy kicsit elszállt az agyam. Többnek képzeltem magam, mint ami igazából vagyok. Elkezdtem kavarni egy másik sráccal is. A srácnak is alakult valami egy lánnyal. És ahogy haladtunk időről időre kavarás átment rendes viszonyba. A srác hazudott a barátnőjének, szegény lány meg elhitte. Nem is csodálom, hogy elhitte igazából. A srác úgy tudott hazudni, mint valami szakértő, akár egy profi. De míg a srác kábította a lányt a különböző dumáival én egyre jobban utáltam magam, elkezdetem gonoszan

viselkedni Jayyel. Egyáltalán nem érdemelte meg azt a bánásmód amit tőlem kapott.. A sráccal egyik éjszaka leakartam zárni az egészet, de nem sikerült. Nem volt annyi bennem, hogy elmondjam neki szemtől szembe, mekkora egy seggfejnek tartom. Ehelyett folytattuk a kapcsolatunkat. Mikor egyik reggel rajtakaptál, hogy elszökök az ezért volt. Azt hittem, hogy ha elmegyek akkor abbamarad a dolog köztünk. Egy ideig nyugalom is volt. Ide költöztem és elkezdtem építeni magamnak az életem. De mikor hazajöttetek a turnéról újra kezdődött minden. A srác meggyőzött, hogy költözzek haza egy kis időre. Míg otthon voltatok csak egyszer - kétszer találkoztunk, a srác is kezdett lemondani a kapcsolatunkról és komolyabbra akarta fordítani a lánnyal a viszonyát. Mikor kiderült, hogy a lány a volt barátjával indul közös turnéra és a srác meg valóság show szereplő lesz minden visszaállt a régi kerékvágásba. Míg a srác itt volt LA-ben addig rendszeresen találkozgattunk, mindig figyeltünk arra, hogy ne ismerjenek fel minket, ne bukjunk le. Minden simán ment. Nem gondoltuk, hogy bármi gond adódna, a srác hazarepült a barátnőjéhez én meg itt maradtam, megbeszéltük, hogy most már tényleg vége, örökre. A média megvárta, hogy a srác újra a barátnőjével legyen, ekkor hozták le először egy paparazzi képét rólam és a srácról. Ettől volt hangos az összes újság, zenei csatorna, a közösségi oldalak, minden. A lány szakított a sráccal és utána semmit nem lehetett hallani róluk. A srác nem keresett engem, a lány nem kereste a srácot, aki viszont mindent megtett volna a lányért. Mindez eddig tartott.. Biztos felesleges mondanom de.. Te vagy a lány, Nathan a srác, Én a ribanc, a bongyor meg James. Sajnálom..

 - Befestetted a hajad? A barna sokkal jobban áll.. - mondtam zavaromban - Emlékszem régen is barna voltál.

 - Roxanne - sóhajtott Ashley - kérlek.. Nem tudtam magamban tartani most már, nem akartam, hogy bármibe is úgy kezdj bele, hogy ezt nem tudod.

 - Köszönöm, hogy elmondtad, Ashley, de mennem kell.

 - Várj! - pattant fel ültéből - Szeretném, ha megbocsátanál nekem. Nagyon rosszul éreztem magam emiatt, el kellett mondanom.

 - Semmi baj, rád nem haragszom - mosolyodtam el fájdalmasan - Köszönöm, hogy elmondtad, tényleg köszönöm, de ezt nem neked kellett volna elmondanod. Hanem neki, Nathannek. Ne haragudj, tényleg mennem kell.

 - Jaynek ne mond el.. - szólt utánam mikor az ajtót nyitottam - én szeretném elmondani neki.. 

 - Én nem mondom el, de más elfogja, szóval siess.

Lerohantam a lépcsőn és egyenesen a kocsihoz szaladtam. Idegesen kerestem a kulcsokat a táskámban, majd kisebb szenvedés után sikerült kinyitni a kocsit. Beültem a volán mögé, levágtam az anyósülésre a táskám és előkerestem a telefonom. Nyolc nem fogadott hivás, kettő Thortól, egy Christől és öt Mishelltől. Három új üzenet, Scootertől, Anyutól és Nathantől. A további értesítéseimre egy pillantást se vetettem, átugrottam a két SMS-t és megnyitottam azt amit Nathan küldött.

Jó korán leléptél, angyalka. Ennyire csak nem ronthattam el a tegnap estét. ;) x

*Justin Szemszöge*

 - Jó reggelt - léptem be a konyhába. Ritka dolog, hogy fenn vagyok délelőtt, általában mindig egy óra tájában kelek, persze csak akkor ha ilyen laza napjaim vannak, mint most. A show miatt Scooter nyugton hagy egy időre.. Hála Istennek.

 - Téged mi lelt testvér, beteg vagy? - lepődött meg jelenlétemen Kenny.  

 - Hát persze, alváshiányban szenvedek.

 - Öt év után is megtudsz lepni, kölyök - állt fel a pulttól és elindult kifelé a konyhából.

 - 'Reggelt, híveim - hallottam Nathan hangját a nappaliból - Reggelt, Justin - biccentett egyet felém mikor belépett a konyhába. Hatalmas mosollyal az arcán kiöntött magának egy bögre kávét és nekidőlt a pultnak.

 - Elég vidám vagy, már így kora reggel - jegyeztem meg kólásüvegem száját piszkálva.

 - Jó éjszakám volt - kortyolt bele kávéjába.

 - Csak nem Westie helyezte magát üzembe? - kérdésem hallatán félrenyelt, majd egy olyan három-négy perces köhögő roham után felhúzott szemöldökkel tekintett rám.

 - Honnan tudsz erről?

 - Ugyan kérlek - néztem vissza rá - Szerinted tényleg mindenki aludt éjfélkor? Most komolyan.. Haver, ÉJFÉLKOR? Akkor kezdek el élni, így hát szemtanúja voltam annak a cuki jelenetnek, ahogy több perces ügyeskedés és fejben lejátszott "megtegyem, netegyem" pro és kontra érvek gyűjtése után megmered fogni a szöszke kezét, aki köhögést színlelve okot ad magának arra, hogy kihúzza mancsát a kezeid közül. 

 - Jól van, de senki se tudhatja, hogy mi ketten megint próbálkozunk.

 - Ez már lejárt téma - nyugtattam vigyorogva - most mindenki Miley Cyrussal és Liam Hemsworthhal foglalkozik.

Egy keveset még beszélgettünk a legalapabb dolgokról. Időjárás, TV műsorok, szegény lajhárhoz hasonlító arcvonásairól és egyéb semmit jelentő dolgokról. Pár perccel azután, hogy felültem a pult legvégére egy hatalmas ajtócsapódást lehetett hallani.

 - Nathan hol van? - hallottam egy női hangot, majd Max válaszát. 

Roxanne kicsi lábaival trappolta végig a  nappali-konyha távolságot, táskáját lehajította az étkező asztalra, megállt Nathan előtt és szinte vérben forgó szemekkel nézett rá.

 - Nem fogod elhinni kivel találkoztam - hadarta idegesen.

 - Hacsak nem Hókuszpókkal akkor ötletem sincs.

 - Oh, milyen mázlista voltam, helyes és még vicces is.. Hogy is tudtalak megcsalni? Jaj hupszi, tévedés van, te csaltál meg engem.

 - Ez most, hogy jön ide? - nézett rá kíváncsian Nathan.

Ilyen helyzetekben a lelkiismeretes énem felbukkan és elkezdi a rizsáját a magánszféráról és a magánügyekről, aztán jön a tahóbbik felem és leüti a lelkiismeretest egy bunkósbottal. Azta, erről mese kéne a kíváncsi gyerekeknek. Na akkor fel kell majd hívni Scootert.

 - Neked ismerős az Ashley Clarks név?  - ahogy Roxanne kimondta azt a nevet Nathan egyből lefehéredett, mintha meg akarná valaki ölni - Nem? Na majd segítek én neked. Tudod ki az a lány. Régen szőke volt, a turnéra is eljött, ő volt a sminkesünk, a legjobb haveroddal járt és a legjobb barátom volt. Még mindig nincs meg kiről beszélek? Jaj drágám, hisz ismered. Talán jobban is mint én. 

 - Roxanne..

 - Jaj megvan miért nem emlékszel rá - mosolyodott el alacsony szőke barátnőnk - Elfelejtettem mondani, hogy Ő az a lány akivel hét kerek hónapig csaltál - Roxanne egy lépéssel közelebb ment Nathanhez és keserves mosollyal a szemébe nézett - Így már tudod kiről van szó?

 - Megmagyarázhatom? - nyögte ki Nathan halkan.

 - Megtudod?

 - Megpróbálhatom?

 - Nem, Nathan. Volt elég időd magyarázkodni. Arról már csak te tehetsz, hogy képtelen voltál cselekedni.

 - Roxanne, én borzalmasan sajnálom - fogta meg a szöszi derekát Nath egyik kezével - Rendbe akarom hozni.

 - Mit adott Ő neked, amit én nem? - vette le Nathan kezét derekáról Roxanne. 

 - Hogy mondod?

 - Mit kaptál tőle, amiért képes voltál tönkretenni mindazt amink volt? - Roxi szemei egy pillanat alatt könnybe lábadtak. Az utolsó szavakat már alig hallhatóan mondta ki, szegénykém torkába nőhetett egy kisebb szikla méretű gombóc, ugyanis nyelni is alig tudott.

 - Semmit, semmit se - húzta közelebb magához Nathan Roxannet, kezei közé fogta arcát - Túl sokat akartam egyszerre, egy szar alak voltam, borzalmasan sajnálom, tényleg sajnálom.  De esküszöm megváltoztam és nekem csakis te kellesz. Senki más, csak te - Roxi kezeit Nathan mellkasára tette, míg ő homlokát a szőkénkének döntötte - Roxanne West könyörgöm.

 - Nathan, én... - sóhajtott mélyet, majd egy mozdulattal eltolta magától Nathant - Nem. Nem Nathan, nem! Ez most nem ilyen egyszerű. Mindig, mindent túl egyszerűen megkaptál, úgy ahogy engem is. Ennek vége. Én már két éve szenvedek emiatt. Most eljött a te időd, hogy szenvedj egy kicsit - mondta ki nehezen a szavakat, feltörő könnyeit nyelve.

 - Ne hidd, hogy te vagy az egyetlen aki szenvedett. Én voltam az aki mindenhol azt látta, hogy mekkora egy görény vagyok, amiért tettem amit tettem. Tudom, hogy ez nem számít de nekem is szar volt, legalább annyira, mint neked.

 - Te a görény, csaló voltál, de én voltam az akit kiröhögtek.

 - Hogy mi? - nézett rá meglepetten Nathan.

 - Én voltam az akit megcsaltak, rajtam röhögtek, engem sajnáltak és néztek le, te aláztál meg engem a világ előtt, Nathan - buktak ki az első könnycseppek Roxanne gyönyörű kék szemeiből - Ebbe nem gondoltál bele, igaz?  - törölte le könnyeit, miközben mosolyogni próbált - Mindegy is. Ne keress egy darabig, senki se - rakta vállára táskáját és indult ki a lakásból, mikor kilépett a konyha boltíve alól visszaszólt Nathannek - Ne mond el Jaynek. Ashley akarja megbeszélni vele.

*Roxanne szemszöge*

A napaliba érve megtorpantam. Szembe találtam magam Maxel, Nareeshaval és Izakayaval. Letöröltem a könnyeim és félve feléjük fordultam. Kíváncsian néztek rám.

 - Hallottatok valamit? 

 - Majdnem mindent.. - bólintott Max.

 - De nincs semmi, senkinek se mondjuk el - mosolyott rám Nare, felállt és átölelt.

 - Egy pár napra szeretnék elmenni. Nem baj ugye? - Néztem Izakra, miután Nare elengedett.

 - Menj drágám - jött oda hozzám Izak is - De holnap délután egykor legyél Scooter irodájában, rendben?

 - Értve - mosolyogtam rá - Köszönöm.

 - Jaj gyere már ide Roxa Moxa - kapott fel Max és ölelgetett meg rendesen. A maci ölelésbe csatlakozott még Nunu és Izak is. Miután vége lett a hugpartynak fogtam magam és kimentem a kocsihoz.

Justin karbatett kezekkel állt a kocsi mellett.

 - Hé, ezt a kocsit már lestoppoltam - közöltem vele durcásan.

 - Tudom. Én leszek ma a sofőröd, hova parancsol? - nyitotta ki nekem az anyósülés felőli ajtót.

 - Nem kell sofőr, tudok vezetni.

 - Ezt is tudom, de ez nem kívánságműsor. Ilyen állapotban nem vezetsz.

 - Milyen állapotban? - nevettem fel zavartam.

 - Roxanne, egész idő alatt a konyhában voltam. Csak nem láttál, de ott voltam.

 - Oh - lepődtem meg, majd egy álmosoly kíséretében a szemébe néztem - Oh, azt hiszed rosszul vagyok amiatt? Hát nem. Nem. Háth nem... Teljesen jól vagyok. Szóval.. ja.

 - Kamu szagot érzek - nézett rám - de mint mondtam, nem kívánságműsor. Beszállni aztán mondani, hogy hova.

 - Jólvan - sóhajtottam.

Megadtam Justinnak Mishell hotelcímét és miután átállítottuk a GPS hangját arab taxisofőrről orosz tábornagy nő hangjára elindultunk.

 - Szóval mesélsz nekem? - kérdezte mikor belekerültünk a világ történelem legnagyobb Los Angelesi dugójába.

 - Nagyon hosszú lenne elmesélni - néztem ki az ablakon.

 - Nekünk meg nagyon sok időnk van - drámai kézmozdulattal mutatott a kocsikkal teli tájra - Na de most komolya, tényleg tudni szeretném mitől vagytok ennyire szétcsúszva.

 - Úgy két és fél éve turnézni indultam velük és az akkori legjobb barátnőmmel. A barátnőm fedőneve legyen Ashley.

 - Az igazi neve is Ashley, nem? - nézett rám kérdőn.

 - Nem vagyok kreatív kedvemben, de akkor legyen a neve Mimóza.

 - Tökéletes.

 - Na Mimóza is velünk jött, és ő már a turné kezdete óta kavargatott Jayyel én meg Nathannel. A turné első vagy második napján jöttem össze Nathannel. Tökre jó volt minden, nagyon boldog voltam. Időközben Ashl.. Mimóza lelépett, de ez se zavart meg annyira, mert olyan extázisban voltam Nathan miatt. Mikor Mimóza elment akkor ismertem meg Alexist és Skylart. Ők most nagyjából a legjobb barátaim, meg persze Mishell. Na a lényeg az, hogy Mimózáról nem hallottam utána semmit se. Megvoltam Nathannel, néha veszekedtünk a rohadt féltékenységi rohamai miatt, de amúgy tényleg minden oké volt. Hét hónapig voltunk együtt, nagyon szerettem őt, bár voltak gyenge pillanataink és idő közben szakítottunk is egyszer. Mikor elmentek leforgatni az első évadot ebből a csodás showból én a második turnémra készültem azzal a bandával, amiben a volt barátom a basszusgitáros. Hát persze akkor is volt sértődés meg féltékenység. A turné kezdete előtt pár nappal értek haza. Aznap mikor Nathan eljött hozzám a turné kezdete előtt, pont akkor adták le a hírekben, hogy megcsalt. Szépen kivágtam a hotelemből. Utána nem foglalkoztam vele. Félbehagytam a turnémat sérülés miatt és elkezdtem forgatni a sorozatot. Hazajöttem Londonba, hogy a sorozat előtt összerakott dalaimból kiadjam a legújabb albumom.

 - A YEAR-t?

 - Azt bizony. Na a lemezbemutatónál találkoztam vele újra. Utána jöttünk ide. Ma reggel pedig találkoztam Mimózával és ő pedig elmesélte nekem, hogy Nathan igazából vele csalt meg és, hogy mindvégig viszonyuk volt. Hét hónapig. Na akkor jöttem haza és onnan meg már elvileg láttad.

 - Mintha valami spanyol szappanoperában élnél.

 - Hát úgy körülbelül.

A beszélgetést abba hagytuk, Justin inkább bekapcsolta a rádiót. Épp Lady Gaga Applause című száma ment. Bambán bámultam ki az ablakon, napszemüvegemet hajpántként használtam. Mivel az értesítéseimet elfelejtettem tovább nézni, felmentem Twitterre és belenéztem a történésekbe. Csak a szokásos volt. A biztonság kedvéért megnéztem Nathan kiírt-e valami borzalmasan szívcsavaró dolgot. Hát persze, hogy írt.

 - Nem akarod te tudni, mit gondolok rólad - gyűltek újra könnyek a szemembe.

 - Mondtál valamit? - nézett rám Justin. Szó nélkül az arcába dugtam a telefonom kijelzőjét - Én melletted állok - ölelte át vállamat félkezével - Na mindjárt lesz itt Tweet háború - gyűrte fel pólója újait, mint aki verekedni készül. Akaratlanul is felnevettem.

 - Nem szükséges - töröltem le kibuggyanó könnycseppjeim.

 - Most miatta sírsz? - nézett rám mosolyogva.

 - Más miatt nem igazán tudok - mosolyogtam rá.

 - Ne sírj miatta. Nézd meg a szép kék szemeid, hogy feldagadtak - húzta le a tükörrel ellátott napellenzőt - Nem érdemli meg, hogy egy könnycseppet is hullajts miatta. Olyan nem, aki képes tönkretenni egy ilyen gyönyörű embert, mint te.

 - Édes vagy - töröltem meg pulcsim újának aljával nedves szemeim.

Az applause végeztével jöttek a következő dalok. Először a Neon Jungle - Braveheart, majd az a dal amit akkor egyáltalán nem akartam hallani. 

Ahogy a So Cold elindult elkapott egy újabb pityergő hullám, amiből pár másodperc alatt sírógörcs lett. Justin próbált nyugtatni, kisebb nagyobb sikerrel. Úgy a dal közepe felé elővette a telefonját, írogatott rajta valamit, majd a kezembe nyomta. Meglepődve néztem a kijelzőt. 

 - Justin..

 - Ne sírj miatta - mondta szemét le nem véve az útról - egyáltalán nem érdemli meg. 

 - Köszönöm - szorítottam meg a váltón pihenő kezét.

 - A mai programod az lesz, hogy veszel egy kávét, fél óra alatt átgondolod a dolgokat és a barátaiddal töltöd a nap további részét - rám emelte tekintetét - értve?

 - Igen - bólintottam.

 - Jól van - mosolygott rám mikor megálltunk - megérkeztünk.

Kiszálltam a kocsiból és a vezető oldalnál megálltam, behajoltam az ablakon és amennyire tudtam átöleltem Justint.

 - Köszönöm - suttogtam.

 - Nincs mit, bárki kihozott volna - simogatta meg a hátamat.

 - Úgy értem, hogy köszönöm, hogy itt voltál velem - engedtem el - Szükségem volt most erre, Rád.

 - Vedd úgy, hogy ez a dolgom - kacsintott rám - Este írj vagy hívj azért, hogy mi újság, rendben?

 - Feltétlen - álltam arrébb, hogy el tudjon indulni.

Miután megvártam, hogy Justin kikanyarodjon az utcából, elindultam a hotel felé. Bent közölték, hogy mivel Mishell nincs az épületben és nem vagyok megadva se szobatársnak, se semmi ilyesminek nem engedhetnek be a lakosztályába. 

Úgy döntöttem bemegyek a legközelebbi Starbuckba és teljesítem a fél órás gondolkozós feladatom. Pár perces séta alatt odaértem a kávézóhoz és a rendelésem leadása után leültem egy kicsit eldugottabb helyre a pulttól messze. Nagy gondolkozásom közepette valamilyen úton, módon a kezeim közé került telefonom, rajta a megnyitott Twiteremmel és csak írtam ami eszembe jutott.

 - Roxanne.. ? - hallottam meg egy ismerős hangot pár lépésre tőlem.

 - Tyler! - pattantam fel ültemből és ugrottam a nyakába - Hát te?

   - Mintha nem tudnád - vigyorgott rám.

 - Öhm.. Nem tudom, tényleg - vontam fel szemöldököm.

 - Hatalams PLL beszélgetős party lesz - mondta - Nem is tudtad?

 - Nem - néztem rá meglepődötten - Mikor lesz?

 - Holnap déltuán, minden szereplőnek küldtek e-mailt.

 - Oh, hát ezért nem tudom - sóhajtottam - Úgy két hónapja nem tudok belépni az e-mailomba.

 - Mi van veled kislány? Elég szarul nézel ki - simogatta vállamat miközben leült az asztalomhoz.

 - Mindig olyan kedveseket mondasz Tyler, minden lány szeretne egy ilyen barátot, mint te - nevettem el magam.

 - Az kétségtelen - vigyorgott szüntelenül.

Beszélgettünk pár dologról. Kiderült, hogy Alexisékkel utazott egy repülőn és a lányok meg akartak lepni, ezért nem szóltak. Elmeséltem neki, hogy miért akkorák a szemeim, mint a teniszlabdák és onnantól kezdve ellenkezést nem tűrve jelentette ki, hogy akkor én most vele és a többiekkel fogom tölteni az elkövetkezendő pár napot. 

Vidításképp kiharcolta még, hogy csináljunk képeket és furcsa, de jobb kedvem lett.

A taxiban végig arról beszélgettünk, hogy mennyire jó volt a forgatás és mennyire visszahoznánk azokat az időket. Kifejtette mennyire hiányoztam neki, hisz mégis én vagyok az ő On-Screen-Girlfriend-je.

Mikor megérkeztünk a bérelt apartmanjukhoz elkapott a gyomorideg. Újra találkozni fogok azokkal az emberekkel akikkel életem legjobb másfél évét töltöttem. 

Tyler előtem lépett be a házba és mikor a csapat pár tagja - név szerint Alexis, Skylar és Keegan - megláttak hatalmas sikítozás és őrjöngés tört ki. Mindhárman a nyakamba ugrottak és levegőhöz se engedtek. 

Órákon keresztül beszélgettünk, mindent átbeszéltünk.

 - És mi a helyzet a Twitereddel? Hova ez a nagy gyász hangulat? - kérdezte Sky kissé félénken.

 - Hát.. Kiderült, hogy kivel csalt meg Nathan - mosolyogtam rájuk.

 - Na ne - dőlt hátra székén Alexis - Csak most derült ki? Nem siettétek el a dolgokat. Na de kivel?

 - Kiderült, hogy végig Ashley Clarkssal csalt - túrtam a hajamba - a volt legjobb barátnőmmel.

 - Hogy mi?! - esett majdnem le a székről Sky - De hát... azt.. na jó, ezt nem tudom felfogni.

Újra el kellett mesélnem az egész sztorit. Ma már harmadjára. Elég nehezen érintett már a dolog így nem tudtam visszatartani a könnyeim.. most se. 

Alexis hitetlenkedve felment az emeletre, hogy kerítsen nekem valami lengébb öltözetet a farmernál és a pulcsinál, ezalatt a fiúk és Sky még mindig vigasztalni próbáltak engem.

Miután nagyjából megnyugodtam felmentem Lexishez a ruhákért és rendbe szedtem magam. Hajamat és sminkemet is újra csináltam. Megtaláltam az egyik kedvenc márkájú rúzsom és hatalmamba kerítve felkentem magamra. Ezek után meg akartam mutatni a világnak, hogy nem fogok senki miatt se szomorkodni. West vagyok, a Westekkel nem lehet ezt megcsinálni. Twitteremet használva közöltem a világgal, hogy jobban vagyok.

Alexissel kitaláltuk, hogy bevásárolunk az estére, így kocsiba pattantunk és elindultunk a legközelebbi Hallmark felé.

Hihetetlen, de Alexis mellett pillanatokat alatt el tudok lazulni, félre dobni a gondjaim és élvezni az életet. A kocsiban üvöltve énekeltük a rosszabbnál rosszabb dalokat, figuráztuk ki az énekeseket és beszélgettünk a holnapról valamint arról, hogy ma este egy ilyen "fuck that, im young, let's get drunk" dolgot kéne csapnia kis társaságunknak. Így hát minden kelléket összeszedve indultunk a kassza felé. 

Haza felé a forgalmi dugó által nyert idő alatt vagy egy millió képet lőttünk amiből a legjobban sikerült egyet felraktam a madaras közösségire. Haza felé menet felhívtam Justint, megnyugtattam, hogy rendbe vagyok, a barátaim itt vannak velem és hogy valószínűleg az este további részét illuminált állapotban fogjuk tölteni.

Mindezalatt TyTy feltöltötte az egyik Starbucksos képünket. Elég jól sikerült, így retweeteltem, megosztottam, lementettem, minden ami lehetséges volt.

Ahoi Buddys!

Sok képes hosszú részecske lett, remélem tetszett :)

komihatár még mindig nincs

Pusziii :*

Közlemény

Röviden - tömören:

MÁRCIUS ELSŐ FELÉBEN VÁRHATÓ ÚJ RÉSZ

Pusziiiiiiiiiiiiiii <3

39.fejezet ( 2.évad )

 - Tesóóóóó - rohant neki Justin Chrisnek miután beértünk a házba. Szinte mindenki hatalmas kerek szemekkel figyelte a jelenetet - szerintem inkább Christ... vagy a bátyám vállára nyáladzó Justint.. hm, nehéz kérdés.

 - Csak hazatért a kisasszony - nézett rám elég csúnyán Izak.

 - Esküszöm ilyenkor olyan vagy, mint anyám - grimaszoltam rá amitől a társaságunk legalább fele elmosolyodott. Az a fele amelyik ismeri anyámat.

 - Hé, ezt a sértést senki se érdemli ki - nézett rám komoly arccal Chris, miközben Kenny segítségével próbálta leszedni magáról Bieber uraságot.

 - Igaz - bólintottam bűntudatot színlelve - Mikor kell mennünk a fotózásra?

 - Tízre ott kéne lennünk - felelt Siva.

 - És most hány óra van?

 - Negyed kilenc.

 - Remek akkor én elvonulok egy kicsit - mondtam.

Hogy őszinte legyek, örülök, hogy Justin lefoglalja a bátyám. Legalább kicsacsogják magukat. A forgatások ideje alatt Californiában és Floridában voltunk a legtöbbet. És mivel a bátyám úgy két hónap után megunt bejárni a forgatásokra, mondván "Marlene mindig rászól, ha nevet" elkezdett járkálni a városban. Összetalálkozott Scooterrel aki épp Justint vitte egy klipforgatásra, a többit nem tudom, de a lényeg annyi, hogy összehaverkodtak és Juju úgy rácuppant, mint egy meztelencsiga az út közepén hagyott, megrágott fadarabra.

Felbotorkáltam az emeletre a tegnapi cuccaimmal és ninja módjára rúgtam be az ajtót - tele volt mind a két kezem. Lehajítottam a táskát és a telefonom az ágyra, majd beindultam a fürdőbe. Gyorsan lefürödtem és hajat mostam, hogy ne a fotózásra kiszabott, rögtönzött sminkes-fodrásznak kelljen megszenvednie a töménytelen mennyiségű, hosszú, szőkített hajammal. Turbánba csavartam a hajam és törölközőbe csomagolva totyogtam ki valami otthoni, játszós öltözet után kutatva. Pár pillanat alatt megtaláltam a keresett pólót és rövidnadrágot. Kiraktam a erkély korlátjára a vizes törölközőm és visszamentem a fürdőmbe. A fürdőszobaszekrényből előhalásztam a kedvenc mély tisztító arcmaszkom és egy vastagabb rétegben felkentem az arcomra, szabályos köröket hagyva a szemeim és a szám körül. Körülbelül úgy nézhettem ki, mint akinek megszáradt a gipsz az arcán. Miután végeztem levakartam a kezemről a fehér krémet és elkezdtem kipakolni a bőröndjeimből. Úgyis kell még félóra míg mondhatni "megköt" az arcomon ez a cucc.

Nagy bugyipakolgatások közepette kopogtattak az ajtómon.

 - Gyere - szóltam. Őszintén rettegek, hogy úgy megijesztem látogatom, hogy jobbnak találja ha kiugrik az erkélyen.. vagy csak szimplán leugrik a lépcső tetejéről.

 - Jézusom, veled meg mi lett?! Megtámadtak egy építkezésen és neked dobták a gipszkészletüket? -  tette fel a halál komoly kérdést Nathan miközben szaporákat lélegzett. Megijesztettem.

 - Kac kac, kukac, Mr Sykes - grimaszoltam miközben betuszkoltam az utolsó pár bugyit a szekrénybe. Ha még egyet bele kéne passzíroznom ebbe a fiókba, megtámadna a gyártó szakszerűtlen használatért..

 - Nem most komolyan. Mi ez? - jött közelebb és megérintette az arcom - Mintha repedezne az arcod - vigyorodott el.

 - Ezt nem csinálhatod - fogtam meg kezét és szép lassan elvettem az arcomtól. Visszamentem a bőröndömhöz amiben mostanra csak a bikinik, melltartók és zoknik maradtak.

 - Mit? - ült le a táska mellé az ágyra és szemöldökét felhúzva féloldalas mosollyal emelte rám tekintetét.

 - Ezt. Nem nézhetsz így rám.

 - Hogy mi? Bocsánat nem hallottam. - jött még közelebb.

 - Nathan, belemásztál a komfort zónámba - jelentettem ki kezeimet keresztbe téve - Komolyan beszélek. Mássz ki az aurámból.

 - Oh, bocsáss meg Buddha, hogy belepofátlankodtam az aurádba - vigyorgott, majd felállt és a mini, fehér heverőn foglalt helyet - Na de most komolyan, mit nem csinálhatok?

 - Nem lehetsz ilyen. Legalább egy kicsikét leplezd, hogy vissza akarsz kapni - sóhajtottam - Csak egy picit.

 - Milyen ilyen?

 - Ne játszd a hülyét. Nem áll olyan jól, mint gondolod - mondtam a tipikus "nagyon fárasztasz" hangsúllyal. Meg amúgy is. Sokkal jobban áll, mint gondolod. De ezt nem muszáj tudnod, Nath drága.

 - Nem játszom. Tényleg nem tudom miről beszélsz - zöld szemeiből lerítt, hogy élvezi a helyzetet.

 - Nem csodálom, hogy én lettem színész és nem te. Pocsék az alakításod - mosolyogtam rá és elindultam a fürdő felé.

 - Már megbocsáss. A klipekben én is jól alakítok - jött utánam és az ajtófélfának támaszkodva leste mit csinálok.

 - Az három perc, max négy - feleltem miközben a mosdó felé hajolva levakartam az arcomról a mostanra megkeményedett maszkot. Még hogy lehúzható maszk. Vésővel se jönne le teljesen.

 - Azért a három percért több, mint egy napig dolgozok.. dolgozunk.

 - Én meg leforgattam egy évadot egy olyan sorozatból amiben egy epizód több, mint negyven perc. Nem négy, negyven! - válaszoltam, majd lehajoltam, hogy az egyik alsó fiókból előszedjem annak a krémnek az oldószerét. Nem értem miért nem jutott hamarabb eszembe, hogy az oldót is elhoztam.  Míg a fiókban nyúlkáltam éreztem, hogy az ajtóban álló, zselézett hajú egyed a fenekemet lesi. Nem azért jöttem erre a következtetésre, mert a tarkómra szemek nőttek. Szó sincs róla. Egyszerűen csak mikor megfordultam elég észrevehető helyről kapta el a tekintetét - Nathan, kérlek menj ki. Készülődnöm kell.

 - Rendben.. Éjfélkor várlak a hátsó kertben.

 - Ott leszek - bólintottam.

 - Ja és ne öltözz feltűnően - nézett rám komolyan.

 - Jó, majd megveszem eBayről Harry Potter láthatatlanná tevő köpenyét - forgattam szemem unottan.

 - Uh, bocsi. Tegnap foglalóztam le - hajolt vissza, megbánást színlelve.

 -  Nathan!

 - Éjfél, angyalka.

Ezután már csak az ajtó csapódását hallottam. Ki sétáltam az ágyamhoz, telefonomat keresve pásztáztam végig az összegyűrt fehér lepedőt. Megvan! Kihalásztam két párna közül a mobilom, majd miután rájöttem, hogy van negyed órám az átöltözésre, hajszárításra és az interjús "áutfit" kiválasztására olyan rohanásba kezdtem, mint a gén kezelt hörcsögök. Ki be rohangáltam fürdőmből. Hihetetlen módon mindent ki tudtam pakolni, csak épp azt a nagyobb neszesszeres táskát amiben a hajszárítók és ahhoz hasonló életmentő felszereléseim voltak.

Miután az összes hajerősítő, hővédő löttyöt ráfújtam a hajamra belekezdtem a hajszárításba. Egy Roxanne West féle hajszárításnak három szakasza van. Az első mikor még türelmesen, egy körkefével ügyeskedek, majd jön a második, mikor rám jön a "mit nekem te hajkefe" gondolat és egy ívelt mozdulattal bedobom a kádba a kefét, végül pedig a haláltusa, rá eszmélek arra, hogy mennyire szorít az idő, így csak dobálom a hajam jobbról balra, balról jobbra. Mindezek után belenézek a tükörbe, boldogan nyugtázom magamban, hogy igenis rohadt jól megcsináltam egy óra - vagy több - alatt az "épp most keltem fel" hatást. Ezután a folyamat után kitéptem a falból a hajszárító dugóját és úgy kutattam egy nyári, lenge ruha után az újonnan bepakolt szekrényemben, mint akit üldöztek.

 - IDŐ! - hallottam meg Izakaya hangját az ajtón túlról.

 - Jól van már! Két perc - kiabáltam ki miközben egy kék ruhát és egy pár telitalpú fekete cipőt próbáltam úgy beletuszkolni kedvenc táskámba, hogy a ruha ne gyűrődjön, a cipő ne sérüljön.

 - Nincs két perc - nyitott be - Most kell mennünk. Így is késésben vagyunk.

 - Átöltözök és mehetünk.

 - Minek öltözöl át megint? Jó vagy így is. Vegyél fel egy cipőt és megyünk - sóhajtozott.

 - Mi? - néztem rá elképedten - Izakaya, megértem.. pasiból vagy. Te ha kedved tartja egy hordóban is kitudnál menni az utcára, de én nem. Meg se tehetem. Tudod, paparazzók mindenhol - magyaráztam - Már akkor én vagyok a világ legnagyobb szenzációja ha smink nélkül megyek ki az utcára.

 - Roxanne, ne szenvedj már ennyit. Híres vagy, de nem te vagy Erzsébet királyné. Amúgy is csak akkor fognak látni a paparazzók, ha kiszállsz a kocsiból a stúdiónál, és ott is max egy percig ugyanis rögtön mentek készülődni.

  - Úgy látom nem érted. Elmagyarázom újra, úgy hogy te is megértsd - néztem rá idegesen - Kinn van a fél popóm ebben a rövidnadrágban. Szóval, hogyha nem akarod, hogy holnap minden újságos bódéból a hátsófelem vigyorogjon vissza rád akkor hagyod, hogy átvegyem legalább a nadrágomat.

 - Istenem - forgatta szemeit idegesen, majd lerángatta magáról a fekete, kapucnis kardigánját és a derekamra kötötte - Tessék, be vagy védve mindenhonnan. Most már mehetünk?

 - Felveszem a cipőm és igen.

 - Na akkor gyerünk.

 - Milyen kis durcis vagy ma - jegyeztem meg miközben a cipőm fűzőjét rángattam.

 - Rosszul aludtam - dőlt neki, immár higgadtabban az ajtófélfának - Kész vagy?

 - Aha - kaptam fel mellőlem a táskám és telefonom majd egy mozdulattal magamra kaptam pilótaszemüvegem is. 

 - Kitalálom, nincs rajtad smink? - kérdezte szemet forgatva miközben a kijárat felé sétáltunk.

 - Talált.

A kapuban a srácok már vártak ránk. Miután eldöntöttük, hogy ki melyik kocsival megy helyet foglaltunk az Audijainkban. Izak bepattant a kormányhoz, mellette Rocco ült az anyósülésen, hátul pedig én, Justin és Nareesha telepedtünk le. Fél órát kocsikáztunk körülbelül míg elértünk a fotózás helyszínére. Leparkoltunk az épület előtt és vártuk, hogy a többiek is megjöjjenek. Fogalmam sincs hány piros lámpát fogott ki az utolsó kocsiban ülő tesókám, Jay és Nathan de legalább tíz percig álltunk a szürkére festett, közepes méretű stúdió előtt. Mert hát persze, hogy náluk van a beléptető mágneskártya, ami nélkül egyikünk se tud bemenni.

 - Max egy percig fognak látni a paparazzók, max egy percig - utánoztam Izakaya hangját, mikor már vagy negyed órája a kocsink oldalának dőlve bujkáltam a kamerával felszerelt embertömeg elől. 

 - Hagyj békén - ült le mellém a patkára, és hátát a kocsi fekete oldalának döntötte.

 - Nem tudunk máshogy bejutni? Csak tudják kik vagyunk - álltam fel ültemből, helyet adva a napon aszalódó, ájulás határán táncoló Nareeshanak. 

 - Lehetsz te maga Michael Jackson is, nem engednek be. Azért van a kártya, hogy igazold magad - sóhajtott.

 - Nathan nézz ide! Ide! Csak egy mosolyt! - hallottam meg pár fotós hangját egy kicsit messzebbről.

Kenny Chrissel karöltve védte oldalról Jayt és az előtte menő Nathant. Mikor megláttam, hogy jönnek rögtön odasiettem hozzájuk.

 - Végre, hogy itt vagytok! Esküszöm lebarnultam míg rátok vártunk - szólaltam meg melléjük érve.

 - Bocsáss meg, de Kenny nem egy idegbajos ember. Minden járókelőt átengedett, minden pirosnál, sőt még a sárgáknál is megállt.

 - Chrisnek kellett volna vezetnie. Hamarabb itt lettetek volna, mint mi.

 - Lehet - rántotta meg vállát Nathan.

 - Na menjünk már - állt fel Justin is.

 - Basszus a kocsiban hagytam a kártyát! - kiáltott fel Jay, kitépte Nathan kezéből a slusszkulcsot és őrült rohanásba kezdve vette célba kocsijukat.

 - Tipikus Bird - néztem utána mosolyogva. Olyan jó, hogy nem változtak semmit se.

 - Ezt nézd - húzott közelebb magához Baby Sykes - milyen régi képeket szednek össze - mutatta felém telefonját.

 - Jézusom, azt nézd! Erre emlékszel? - mutattam arra a képre amelyiken én egy feketebőrkabátot, zöld szőrös pulcsit és fekete szoknyát viselek, Nathan pedig mellettem sétál a farmer-ing kombójában.

 - Persze, ekkor mondtam meg neked, hogy indul a show első évada, másnap már a repülőn ültem. És ez? Ashley és Jay az első koncert után.

 - Istenem - nevettem fel - hogy néztünk már ki?

 - És akkor teljesen elhittük, hogy jól nézünk ki - vigyorgott.

 - Itt a kulcs! - lihegett Jay.

 - Akarod mondani kártya - javította ki Max.

 - Az.

Innentől kezdve mind rohantunk az öltözőkbe. A tükrökkel tele aggatott szobában egy sminkes és egy fodrász várt rám. Gyorsan leakasztottam az általuk kiválasztott ruhákat a fogasról és berongyoltam a szoba elkerített, kanapéval és akasztókkal felszerelt sarkába és magamra kapkodtam a ruhákat, valamint a cipőt.

Távfutókat meggyalázó sebességgel pattantam be a fodrász székbe. Míg Alex, a fodrász elkezdett halvány, puha hatású hullámokat sütni a hajamba, addig a sminkes virtuóz, Zoe krémes, barna színekkel dobta fel szemhéjaimat.

Miután elvégezték az utolsó simításokat is rajtam fogtam magam és a 15 centis magassarkúmban rohantam ki, a már teljes felszereltségben lévő kollégáimhoz. Jay egy kamerát a kezében tartva fordult felém. Juhu, benne lesz a halálmenő magassarkús futásom a legújabb WantedWednesday videóban.

 - És itt van Roxika is - közölte be Justin.

 - Nathan, Tom és Max jöhet, Siva irány a smink! - sietett el mellettünk Nano.

 - Nos, most, hogy csak hárman vagyunk beszélgessünk egy kicsit komolyan - köszörülte meg torkát Jay - Roxanne.. hogy.. tudsz.. járni.. ezekben? - fordította a kamera lencséjét a cipőim felé.

 - Nehezen - sóhajtottam - De jól néznek ki nem?

 - Fájdalmasan néznek ki.. inkább - húzta el száját Justin.

 - Csapat fotózás most! - szaladt el mellettünk Izakaya is. Nem tudom Scooter mi alapján válogatja össze a munkaerejét, de, hogy egyik se tud megtenni úgy két lépést, hogy ne üvöltözzön vagy szaladgáljon, mint egy mérgezett egér, az száz.

Szépen tisztelettudóan besétáltunk a fiuk közé. Nathanék a falnak támaszkodva álltak addig én oldalasan a kamerának legugoltam eléjük és a "csábos" tekintetemmel próbáltam minél inkább olyan arcot vágni, mint amilyet Cara szokott. Miután ezt a pózt megunta a fotós, Justin beállította Max és Tom közé középre, engem pedig - csak, hogy a Noxanne fanok meghaljanak, hogyha kijönnek a képek - bepaszírozott Nathan mellé. Mivel tisztában vagyok vele, hogy senkit se érdekel, ha elkezdek nyüszíteni, hogy nem akarok itt állni, így inkább éltem az alkalommal és régi modell tapasztalataimat felelevenítve, próbáltam minél normálisabb pozicíóba rakni magam. Végül a jól megszokott támaszkodós felállás mellett döntöttem ami igazából annyiból állt, hogy alkaromat Nath vállára helyeztem, félig szembe, félig oldalasan álltam a lencsének és bal lábamra helyezve testsúlyom, néztem a fotósunk felé. Hatmillió külön pozíció és az intro kisfilm leforgatása után bebattyogtam az öltözőmbe és leszedegettem magamról szorító és viszkető ruhákat. Magamra vettem a saját, puha kék nyári ruhám a telitalpú magassarkúmmal és kifelé indultam az öltözőböl, mikor valaki konkrétan berántott az egyik szobába. 

Nathannel találtam szembe magam.

 - Ugye nem felejted el az estét? - nézett rám nagy szemekkel.

 - A-a.

 - Rendben - mosolygott rám - Amúgy.. - kezdett volna bele egy másik mondatba de telefonom csörgése belefojtotta a mondanivalóját - Ki az?

 - Nem tudom, ismeretlen - néztem iPhonem képernyőjét.

 - Nem akarod felvenni? 

 - Sose veszem fel ismeretlennek..

 - Add ide - nyújtotta kezét, én pedig kis hezitálás után nekiadtam telefonom. Fogadta a hívást és füléhez emelve beleszólt a kagylóba - Roxanne West telefonja, ki beszél? ..Van ott valaki? Hahó?

 - Na? - néztem rá kíváncsian.

 - Letette. Ha újra hív add oda, jó?

 - Ühüm - bólintottam - Mit szerettél volna mondani?

 - Hát csak azt, hogy..

 - Nathan nem láttad, Roxannet? - nyitott be Thor - Ja, hogy itt vagy. Ideje menni, kisasszony.

 - Megyek - fordultam felé - Majd ha hazaértünk gyere fel a szobámba és mond el amit szerettél volna -  súgtam oda Nathnek, ő csak bólintott.

Táskámmal a kezemben, nemszemüveggel a fejemen és mobilomat nyomkodva ültem be a kocsiba. Felnéztem Twitterre. Semmi érdekes nem történt. A hírfolyamomban az egyik bekövetett westiem retwetelte az egyik barátnője nagyon kedves, hozzám szóló tweetjét. Képtelen voltam válasz nélkül ott hagyni azt a kis csiripet.

Útközben még háromszor hívtak ismeretlenről. Mikor kiszálltunk a rádiómegálló előtt, ahol az interjút adtuk erőt vettem magamon és felvettem a telefont.

 - Haló? -szóltam bele alig hallható hangon a telefonba. 

 - Segítened kell.. - szóltak bele a vonal túloldaláról.

 - Ashley?!

Íme egy új rész! remélem tetszett! :)

Kérek sok komiiiiiiiiiiiiiiit! 

puszi nyuszik :*

(él az oldalon az "állandó mellékszereplők" című fülecske)

Helyzetjelentés, változások

Hello manók!

Az elmúlt pár napban (hónapban) nem igazán voltam aktív. Ezt rengeteg dolognak betudhatnám.. Tanulás, családi programok, magánélet, stb. De nem teszem, hazugság lenne. Őszintén szólva: lusta vagyok írni. Amit borzalmasan röstellek is! De mivel ezen a héten rekordmennyiségű dolgozatot írtam/tanultam, a hétvégém teljesen szabad, ami egyenlő a ténnyel, hogy írhatok. Nektek. Új fejezetet. *őrjöngő tömeg egy emberként kiált fel: EZAZ!!* 

De a résztől eltekintve van pár változás a blogban.

• ezentúl EGYÁLTALÁN NEM LESZ kommenthatár! Nem fogok senkit se fenyegetni, galád módon.
• új és régi szereplők egyaránt fel fognak tűnni a történetben, komoly szerepet kapva a továbbiakban. ( Annak érdekében, hogy senki se essen kétségbe, mert épp elfelejti kinek, milyen szerepe van a történetben hozzá fogok adni egy új, "ÁLLANDÓ MELLÉKSZEREPLŐK" című fület az oldalakhoz.)
• az ici-pici buksimban már rendesen élnek az elkövetkezendő (kb 50) fejezetek történései. Így már csak a bloggerbe való gépeléssel lesznek gondjaim.. meg a rávezető szituációkkal.

Ebben a bejegyzésbe csupán ennyit akartam írni. Semmi többet. Na jó, mégis! Gondolkodtam egy novella versenyen amely a blogomhoz kapcsolódik. Nem nagyon volt merszem bejelenteni, de ha valakit mégis érdekelne egy ilyen kis, apró, egyszerű verseny akkor az írjon kommentet vagy dobjon egy tweetet a @drinkitifucan fióknak a kékmadaras oldalon. Díjjakon még gondolkodom. Valószínűleg manip képet tudnék felajánlani, manip tweeteket és manip twitter acc. képeket. 

Nos, ennyi lett volna ez a kis zűrzavaros bejegyzés. 

Új fejezet péntek éjjeltől vasárnap estig várható.

Puszi mindenkinek.

Legyetek rosszak.

Kisses

-R.W.

Réka & Evelyne Blog Design: Blogverseny

Üdv újra! 

Rég nem hoztam részt ( bár már készülőben van ), ugyanis egy nagyobb technikai gubanc közém és a Blogger közé állt. Viszont mielőtt még a csúnya gonosz elektromos berendezések ellenem fordultak volna jelentkeztem Réka & Evelyne Blog Design blogversenyére. 

Nem szeretném az időt húzni, mert igazból nagyon nem is tudok mit mondani. 

A verseny Legfordulatosabb Fanfiction kategóriájában III., azaz harmadik helyezést értem el ami szerintem első versenyhez képest igen jó eredmény!

Szeretném megköszönni az

• olvasóimnak a sok támogatást, hogy akárhány hónap is telik el két rész között, mindig velem maradtok. 
• a legjobb barátnőmnek, A.C.-nek aki S.T.-vel közreműködve inspirálnak, valamint noszogatnak/buzdítanak.
• Rékának és Evelynenek, akik ezt a döntést meghozták, és meglehetősen boldoggá tettek vele.

Egyszóval: köszönöm! Az írással sietek, hogy hozhassam nektek a legújabb fejezetet!

Kisses 

RW

38. fejezet ( 2.évad )

1. Nap

A nap legrosszabb része a kelés. Főleg mikor nem magadtól kelsz, hanem egy kis világító, fülsiketítően hangos telefontól. Addig nyújtózkodtam, míg el nem értem az ágy végében lévő, töltőn csüngő telefonom és ki nem nyomtam a telefonom. Ezután a laza hatperces művelet után visszafordultam a hasamra, párnámba temetve arcom próbáltam vissza aludni. Nem ment. Állandóan hívogattak, így esélyem se volt elaludni. Úgy a kilencedik hívásra néztem meg ki is keres engem annyira - egészen addig csak hosszúkás, piros, "Decline" feliratú gombot nyomogattam a kijelzőn. A hívó képe egy szőke, vigyorgó, kék szemű lányt ábrázolt, felette a Mishell Gray névvel. Basszus, Mishell!

 - Tizedjére csak felveszed - szólt bele köszönés nélkül, gúnnyal a hangjában drága barátném.

 - Bocsánat, csak aludtam és teljesen elfelejtettem, hogy ma hívni fogsz - magyarázkodtam a halál komás hangommal. Azta, eddig észre se vettem, hogy reggelente ilyen rekedt vagyok.

 - Nincs gond, itt vagyok a Madeline Road-i Starbucksban. Ha elkészültél ide gyere, okés?

 - Rendben - válaszoltam, majd egy gyors elköszönés után bontottuk a vonalat.

Felültem az ágyban és szemeztem egy kicsit az erkély ajtómmal. A vöröses sötétítő függönyömön eléggé átsütött a nap így a fényt is nagyjából megszoktam. Felálltam, elsétáltam az erkélyemig, elhúztam a függönyt és teljesen kinyitottam az erkélyajtót. De jó végre egy kis friss levegő.

Kibattyogtam a fürdőmbe, zombi módjára fogat mostam, sminkeltem, a hajamat is sikerült egy olyan tíz perc alatt összehozni az amolyan "épp most keltem fel" kontyba. Az egyik bőröndömből találomra előhúztam egy kék, vékony, combközépig érő ruhát, a cipős - kiegészítős bőröndből egy magassarkút, egy madaras nyakláncot és mellé az egyik fekete karkötőmet. Ügyelve arra, hogy hajam rendebe maradjon, felvettem a ruhát és az ékszereket, visszarugdostam az utazótáskákat a sarokba, lekaptam a telefonom a töltő madzagról, előszedtem a táskámból az irataim. Jobb kezemben a magassarkúmmal - ébredés után sose veszem fel rögtön a platformos cipőket, nem kell nekem nyaktörés a lépcsőn -, bal kezembe meg a jogsimmal és telefonommal mentem le a lépcsőn a konyhába.

Jay, Tom és Nareesha a pultnál ülve, kávéjuk felett beszélgettek, Max egy narancsot hámozott a mosogató felett, Nathan a mikróból vett ki egy "funny in the morning" feliratú bögrét.

 - Reggelt - köszöntem, majd odasétáltam Max mellé a gyümölcsös kosárkához és - miután leraktam a márványpultra a telefonom és a jogosítványom - elvettem egy almát - A többiek merre vannak? - kérdeztem mielőtt beleharaptam az almámba.

 - Reggelt Moxa - pattogott mellém Bird - Sokfelé. Justin és Izakaya telefonálnak a kertben, Nano még alszik, Siva BigKevvel és Thorral trécsel a nappaliban - hadarta - Amúgy hogy aludtál?

 - Remekül - mosolyogtam - És ti? - néztem körbe.

 - Egész jól - bólogattak.

 - Fantasztikusan - állt be Max másik oldalára Nath és tette be a bögréjét a mosogatóba.

 - Srácok nekem mennek kell, találkozóm van - sóhajtottam és szép lassan felszenvedtem a lábaimra a tizenkét centis magassarkúm. Auch.

 - Kivel találkozol? - kérdeztem Max - Azzal a barna hajú csávóval aki tegnap írt neked Twitteren?

 - Tylerre gondolsz?

 - Nem tudom a nevét - vonta meg vállait.

 - Tyler a neve, Tyler Blackburn. Együtt dolgoztunk a PLL forgatásain. De amúgy nem vele találkozom, hanem Mishellel - magyaráztam.

 - Gray?

 -Yep - bólintottam.

 - Vele kavartam - gondolt vissza kis kopasz.

 - Mishell sok emberrel kavart, ne érezd magad különlegesnek - tettem a vállára kezem megértően, majd egy puszit nyomtam az Ő, Jay, Tom és Nare arcára egy köszönés társaságában.

 - Én nem kapok puszit? - jött utánam lebiggyesztett ajkával Nathan.

 - Te nem - mondtam, majd hátrafordulva egy lépéssel közelebb mentem hozzá és a füléhez hajolva suttogni kezdtem - Azért meg kell dolgoznod, hogy bármit is kapj tőlem.

A kis jelenetünk után szóltam Izaknak és Thornak, hogy elmentem Shellhez. A hatalmas házból kiérve beültem az egyik kocsiba - négy kocsin osztozkodunk a show ideje alatt - és ügyelve arra, hogy ne üssek el egy paparazzit se kihajtottam a utcából.

Kevesebb mint negyed óra alatt odaértem Mishellhez a Starbucksba. Már a bejáratnál kiszúrtam a világító szőke buksiját, ahogy az egyik üvegfal melletti asztalnál ülve nyomogatja a telefonját.

 - Roxanne! - ugrott fel és a nyakamba vetette magát mikor odaértem hozzá. Vagy két percig álltunk így, ölelkezve, vigyorogva, miközben láttam, hogy az utca túlsó végén villognak a vakuk.

 - Hiányoztál, Shelly - ölelgettem tovább.

 - Mesélj, mi újság veled?  - kérdezett bele miután leült velem szembe.

 - Nem sok, megvagyogatok. Jó újra a srácokkal lenni - mosolyogtam - Veled mi újság?

 - Dolgozok, mint egy állat - grimaszolt - esküszöm ennyit még sose melóztam, már rendesen remeg a nyomrom ha egy új dalról kell beszélnem valakivel.

 - De ugye rendbe vagy? Eszel normálisan, meg alszol... - próbáltam nem nyíltan rákérdezni a rehabos kalandjára.

 - Ne aggódj, igyekszem normálisan élni - mosolygott rám -  De tudod valami nagyon érdekelne engem..

 - Hm?

 - Mi van közted és Nathaniel közt? Megint? - vigyorgott rám azzal a tipikus "ne kamuzz tudom, hogy van valami, mert veletek mindig van valami" tekintetével.

 - Semmi, tegnap este beszéltem vele és..

 - Jó reggelt hölgyeim, hozhatok valamit? - szakított félbe az egyik pincércsávó.

 - Elvitelre szeretnénk kérni két Holland csokis kávét - hadarta el, a pincér felfirkálta a jegyzettömbjére, majd tovább állt. Hatalmas kék szemeivel meredt rám - És?

 - És megbeszéltük a dolgokat. Legalábbis én megpróbáltam lezárni, ő előállt a brazil szappanoperába illő, happy endind lehetőségeivel, én kinevettem, ő kérlelt, én beleegyeztem, ő örült a fejének. Nagyjából ennyi történt - mondandóm végére vissza is ért a pincér, s letette elénk a szokásos fehér papírpoharat.

 - És?

 -  Mi és? - néztem rá felvont szemöldökkel.

 - Roxanne, kérlek. Ismerlek már egy ideje. Te nem az a lány vagy akit meg lehet győzni két szép szemmel és egy cuki mosollyal.

 - Pont ez az! Annyira próbáltam elfelejteni őt és sikerült is.. nagyjából. Erre épp, hogy megérkezünk elkezdi a Don Huan-féle hódító tervét. Tudod milyen ideges voltam mikor felrakta tegnap azt a nyavalyás képet? - pufogtattam miközben körmömmel a poharat kapargáltam.

 - Jó tudod mit, lekötöm a figyelmed. A mai napot vásárolgatással fogjuk tölteni, este hazamész pár cuccért, addig én beszélek a menedzseremmel, utána átmegyek érted és nálam alszol. Ellenkezés nincs.

 - Legyen - mosolyogtam.

Miután kifizettük a kávékat kioldalogtunk a kávézóból és elindultunk az első nagyobb bevásárlóközpontba.

***

Délután kettőre értem haza. Mishellt egy fél órája hívta Perry - a menedzsere - , hogy most lenne jó a találkozó. Nyolc szatyorral ballagtam fel az emeletre, vagyis akartam ballagni. Max a nappaliban megállított.

 - Az Victoria's Secretből van? - mutatott a pink csíkos, kis zacskóra.

 - Igen - bólintottam.

 - A fehérneműs Victoria's Secretből?

 - Nem, a kutyakajás Victoria's Secretből - forgattam szemeimet - Miért?

 - Mishell is vásárolt ott? - nyelt nagyot.

 - Igen.

 - Hmm, lehet fel kéne hívnom - dünnyogte, miközben kopasz tarkóját vakargatta.

 - Felesleges próbálkozni, nem pasizik - mondtam, majd felmentem a szobámba.

Ledobtam a szatyrokat az ágyra, lerúgtam a cipőim és előszedtem az egyik bőröndömből egy akkora táskát, hogy a ruháim, az iPadom és még pár létfontosságú cucc beleférjen. A pakolással nagyon hamar megvoltam. Ezért szépen elrendezgettem a zacskókat az ágyon és lefényképeztem őket.

@RWestOfficial: bevásárló túra w/ @ShellThePerf 

A sikeres feltöltés után. kopogtak az ajtómon.

 - Bejöhetek? - nyitott be Nathan.

 - Már benn vagy - néztem rá miközben az egyik Converse dobozt nyitottam ki.

 - Milyen napod volt? - ült le a fekvőalkalmatosságon felszabadult helyre.

 - Hosszú és még mindig nincs vége - sóhajtottam, s miután ledobtam az utolsó dobozt is a földre leültem mellé. Kérdő tekintetét látva kifejtettem neki miről beszélek - Mishell nemsokára jön értem, nála alszom.

 - Oh, pedig terveztem estére valamit, de akkor akkor mindegy ha nem leszel itthon - mosolya egy csepett lehervadt.

 - Mit terveztél? - mosolyogtam rá. 

 - Meglepi, ha holnap este ráérsz megtudod - kacsintott rám - Amúgy holnap reggel tízre gyere haza, délelőtt The Wanted Life fotózás lesz, délután pedig interjú.

 - Igazán jó, hogy Izak mindig szól ezekről.

 - Igazából ő kért meg, hogy szóljak neked.

Mielőtt válaszolni tudtam volna a telefonom őrölt csörgésbe kezdett. Így Nathan csak egy később beszélünk mosollyal távozott a helyiségből. Gondolkodás nélkül felvettem a telefonom. 

 - Szia, Liba - oh, szóval Chris az - Ha érdekel ma éjfél körül landolok a LAXon.

 - Idejössz? - kérdeztem, cseppet se titkolva meglepődöttségem - Azt hittem minden álmod valósult meg, hogy hazamehettél végre. Mi lett a nagy "egy hetes döglés Machesterben" terveddel?

 - Egészen tegnap estig állt a tervem, de miután megláttam, hogy csupán két exed írogatott és tett félreérthető célzásokat Twitteren alig egy éjszaka alatt elvetettem a csendes, nyugodt hét ötletét.

 - Chris, bátyó.. Édes vagy, de ezt tudom egyedül is kezelni. És amú-

 - Nem érdekel Roxanne - szakított félbe- Ezen nem fogsz tudni változtatni. Éjfélkor szállok le és a forgatás teljes ideje alatt a Harden Hotelben fogok lakni. Holnap beszélünk - tette le a telefont köszönés nélkül.

Miután idegesen behajítottam a telefonom a táskámba, egy kocsi dudáját hallottam a ház elől. Felvettem az egyik új Conversem, felkaptam a táskámat és elindultam kifelé, Shellhez.

A napom további része egész jól telt. Mishellel kifeküdtünk a kertjébe napozni egy kicsit, két órán keresztül süttettük magunkat és beszélgettünk mindenféléről. Felvetettük, hogy ki kéne könyörögni egy közös föld körüli turnét, amit ketten csinálunk. Ezután a szobájában beszélgettünk, fotózkodtunk - amihez azért fel kellett vennünk valamit mert akármennyire is hihetetlen, egyikünk se rendelkezik egy Kim Kardashianéhoz hasonló magamutogató szinttel. Shelly már rég megunta az önképek készítését, míg én még mindig a tükörben fényképezgettem magam a sima pánt nélküli, fekete bikini felsőmben és egy barna melegítő nadrágban. Később film maratonoztunk, amihez salátákat rendeltünk az egyik étteremből - az elmúlt másfél évben 8 kilót fogytam (ami a bikinis-macinacis képeken is meglátszik) és nem szeretném visszahízni, azért ettünk salit. A pizsipartinkat tabletezéssel és TV nézéssel zártuk. 

Este folyamán csupán négy képet töltöttünk fel a közösségi portálokra.

@RWestOfficial: jóéjt mindenkinek :*

@ShellThePerf: desszertünk #modelsdonteat @RWestOfficial

@RoxanneHayleen: #sleepover @MishellGray

@MishellGray: nem tudok aludniiiiiiiiiiiiiii #nerugdossasszony @RoxanneHayleen

2. Nap

Reggel hatkor keltem. Borzalmas ilyenkor kelni. Felébresztettem Mishellt és megkértem, hogy vigyen el a Harden Hotelhez. Miután mindketten elviselhető állapotba hoztuk magunkat, összeszedtem a cuccaim és kimentünk az Audijához. Szerencsére Shell jobban tudja, merre van a Harden így pikk-pakk odaértünk az égimeszelő épülethez. Két puszi után kipattantam a kocsiból, kezemben a kisebb utazótáska méretű válltáskámmal és a megérdeklődtem a recepción bátyám hollétét. Tizenkettedik emelet, 56B szoba. Beszálltam a liftbe és míg felértem a tizenkettedeikre öltözékemet vizslattam a padlótól plafonig érő tükörben.

Miután a lift megállt, rohamléptekben hagytam el a kis helységet. A folyosó végében megtaláltam az 56B számmal ellátott ajtót. Eszeveszett dörömbölésbe kezdtem aminek meglett a hatása. Chris kómás fejjel, egy szál melegítő nadrágban állt előttem. Valószínűleg nem készült fel az érkezésemre. Miután leesett neki, hogy én a húga vagyok és nem szándékozok órákig állni az ajtóban behívott. Miután beléptem az előszobába, becsapta mögöttem az ajtót és olyan szorosan ölelt magához, hogy a szuszt is kiszorította előlem. Gondolom nem kell mondanom mennyire erős kapcsolat lett kettőnk közt, míg Floridában voltunk a PLL forgatásán. 

 - Hiányoztál - búgta a fülembe miközben még mindig derekamat ölelte.

 - Alig három napja láttál utoljára - kuncogtam egy kicsit,majd újra belefúrtam arcom vállába.

Két percig álltunk még így, majd elengedett és beinvitált a konyhájába. Csinált kettőnknek kávét és a pultra ülve nézett rám.

 - Nem kellett volna több órát utaznod azért, hogy idegyere.. - mondtam miközben körmömet nézegettem. 

 - De kellett. Borzalmasan féltelek - mondta.

 - Nathan nem bánt engem, se Tyler - mosolyogtam rá.

 - Nem úgy értem, hogy ők bántanak. Attól félek, hogy magadat bántod - itt elhallgatott egy kicsit - Tisztában vagyok vele, hogy ha Tyler nem is, de Nathan simán behülyít még egyszer. És én ettől akarlak megóvni. Meg kell értened, hogy nem örülök annak, hogy vele vagy. És Alexis se repes ettől, sőt még Skylar is félt. Mind féltünk. Anyunak gyomorgörcse van attól ,hogy megint tönkretesz téged.

 - Nem tesz tönkre. Tudok magamra vigyázni.

 - Az egy dolog, hogy fizikailag meg tudod védeni magad, de lelkileg nem. Te azt nem tudod Roxanne, hogy én mit éltem át, bátyádként, mikor láttam mennyire padlón vagy attól a gyerektől. Csöpögősen hangzik, de ha még egyszer összetörsz, azt nem fogom kibírni. Szívszaggató volt egyszer látni, hogy milyen nehezen teszed túl magad rajta. Nem akarom újra látni.

 - Chris..- kezdtem volna bele.

 - Kérlek hallgass végig. Évek óta te vagy az egyetlen biztos pont az életemben. És tudom, hogy a Te életedben is Én vagyok. Nem azért jöttem utánad, mert el akarom baszni a showt. Hanem mert a testvéred vagyok, és szeretlek. Mert a bátyád vagyok és kötelességem veled lenni a legnagyobb szarban is és meg kell védjelek. Akármennyire is elakarsz majd küldeni engem a halálba, nem fog menni. Mert testvéri kötelességem veled lenni. 

Ezeket hallva könnyek gyűltek a szemembe. Ritkán hall ilyet az ember. Felálltam a székemből, odalépkedtem Chris elé és remegő kezekkel átöleltem. Ahogy körbeértem kezeimmel derekát kitört belőlem a sírás. Nem azért sírtam mert, megbántottak. Nem azért sírtam mert, csalódtam. Nem azért sírtam, mert rossz az életem. Épp ellenkezőleg. Ennél szebb életet el se tudnék képzelni magamnak. Örömömben sírtam. Mert van egy bátyám aki mindent megtesz értem. Mert van egy ember az életemben aki bármi áron megfog védeni. Mert van egy ember az életemben aki mindig velem lesz. És, hogy ki ez az ember? Chrisian Anthony Westmiller, a bátyám. 

 - El se tudod képzelni mennyire szeretlek - hüppögtem mosolyogva.

 - Én is szeretlek - mondta majd egy puszit nyomott a fejem búbjára - De azért elengedsz egy pillanatra? Pisilnem kell.

 - Menj - nevettem el magam. Chris eloldalgott a mosdóba én pedig leültem a kanapéra. Telefonom előlapi kamerájának és a pulcsim ujjának segítségével letörölgettem a szemem alól a elkenődött szempillaspirál maradványait. 

 - Csináljunk képet - ült be mellém Chris - most már pólóban - és kivette a kezemből a telefonom. Majd húsz kép után vissza adta - Válaszd ki melyiket teszed fel, addig felöltözök és elmegyek veled a villátokba.

 - Rendben - egyeztem bele. Kis keresgélés és tanakodás után a képet is kiválasztottam.

@RoxanneHayleen: #BroSisTimeInLA

Mire feltettem a képet, bátyám felöltözve állt a nappali közepén. Felálltam, kisétáltam a garzon lakás szerű ideiglenes birodalmából és megvártam míg bezárja az ajtót. Beszálltunk a liftbe, lementünk a földszintre, onnan pedig egyenesen ki az utcára. Leintettünk egy taxit, én bediktáltam a házunk címét és elindultunk. Mivel az út minimum félóra fejemet a vállára hajtottam és megfogtam a kezét. Az út hátralévő részében így utaztunk. Az utolsó tíz percben lefényképeztem a kezünket - nagyon művészien nézett ki - és feltöltöttem Twitterre.

@RoxanneHayleen: Mert a testvérem vagy és szeretlek @Chris_West ♡

Íme egy új, friss, ropogós rész.

Remélem tetszett :)

Nagyon sajnálom, hogy ilyen sok képet rakok bele a fejezetekbe, de egyszerűen akárhányszor megynitom a mappáim szinte rám üvöltenek "használj! használllllljj!!" :DD

Nos a fejezet hossza megfelelő.

A történtek inkább az elmegy kategóriába tartoznak.

Komihatár nincs.

Később találkozunk. 

Kisses.