23.fejezet

 Hi. This is 23.chapter. Hope ya like it.;)

Najó, befejeztem az angolozást. Gyors leszek és tömör..Khm.

3 komment és új rész. 

Jó olvasást!

byee.♥

-Mikor megjöttem, akkor mindenki azt mondta, hogy Ryan Fletcher-l voltál fenn Max szobájában. El tudnád mondani mit is csináltál vele? Fenn az emeleten, kettesben, egy bulin, amin te nem tudtad, hogy én ott leszek?
-Beszélgettünk. Megmutatta milyen a kilátás Max szobájából.-feleltem nyugodtan.
-Aha. És semmi olyan nem történt amiről tudnom kéne?
-Nathan! Ha arra célozgatsz, hogy bármi is történt köztünk akkor tévedsz.
-Pedig nekem egy páran azt csiripelték, hogy Ryan rád mozdult.-itt megállt és szembe fordított magával.
-Hát akkor a kis madárkáid elég félreinformáltak.-engedtem el a kezét. Oké, lehet, hogy mégis képes lerombolni a boldogság kastélyomat egy kérdéssel.
-Vagy inkább te akarsz félrevezetni engem.-elég bunkón válaszolt.
-Jézus Istenem, Ryan csak egy jó haver. Ne legyél már ennyire féltékeny.-sóhajtottam és fordultam a majdnem árokba boruló Alexis felé.
-Lehet, hogy túlságosan is jó, nem? Elvégre melyik "haver" viszi fel egy másik "haverját" egy szobába, ahol nincs semmi és mutogatja neki a kilátást?! Roxanne, ne nézz már hülyének! Ha megcsaltál akkor legalább ne legyél olyan, mint Clare!-már majdnem kiabálva mondta ki az utolsó szót.
-Oh, köszönöm a bizalmat Nathan, tényleg! Ha ennyire nem bízol bennem akkor miért nem kötsz ki egy fához?!-nem vagyok egy idegbeteg ember, de ha valaki olyasmivel vádol amit meg sem tettem akkor egy kicsit felmegy bennem a pumpa.
-Megbíznék benned ha nem járkálnál el más barátaiddal, akik hímneműek és nem mellesleg bejössz nekik! Azt leszarom ha Tommal, Max-l vagy akármelyik bandataggal haverkodsz, de ne olyannal aki képes rád mászni!
-Oh, igazad van. Még az én kurva anyámat, mert vannak barátaim! Teljesen logikus.. Ja várjunk, mégse.-hagytam ott és indultam meg Lexi felé.
-Most hova mész?-kiabált utánam.
-Haza, mégis hova mennék?
-Fasza. Megérte eddig el jönnöm a semmiért!-na ezt már nem hagyhatom szó nélkül. Lekaptam a lábaimról a kényelmetlen magassarkúm és vissza trappoltam hozzá.
-Mi az, hogy megérte a semmiért eddig eljönni?- álltam meg előtte kb öt centire.-Ezt úgy mondtad mintha amióta együtt vagyunk csak erre az estére vártál volna.-csöndbe maradtam várva az ellenzést,de semmi. Egy büdös szót sem szólt, csak nézett rám.-Neked számított valamit egyáltalán az elmúlt két hónap, vagy csak kihasználtál?
Semmit se mondott, állt és nézett rám. Percekig vártam, hogy megszólaljon. Hogy megvédje magát. Hogy esetleg még egy megjegyzést tegyen Ryanre. Hogy egyáltalán mondjon valamit. De semmi. És megint jött a csend. A hideg, fojtogató csend. A legrosszabb. A torkomban megint növekedni kezdett a gombóc, a szemembe már gyűltek a könnyek.
Gondolom látta, hogy mindjárt sírok ezért megszólalt.
-Roxi, én..
-Te mi?!-szakítottam félbe- Te végig csak játszottál velem? Te sose voltál szerelmes belém? Te csak egy esti kaland miatt jöttél utánam?-könnyeimet nyelve kiabáltam vele. Nem bírtam tovább. Vagy üvöltök, vagy sírok. Kis idő múlva jön majd az egér itatás is, és azt már nem akarom, hogy lássa.-Te tudod mit csinálj? Töröld ki a telefon számom, dobáld ki a nálad maradt cuccaim és élj úgy mint előttem! Soha a kibaszott életben nem akarlak látni Nathan Sykes, soha! Vedd úgy, hogy az angyalkád halott!-a becenevemet egy fájdalmas grimasz kíséretében tudtam csak kimondani. Hátat fordítottam neki, és elsétáltam. Otthagytam. Belekaroltam Lexbe és rohamléptekben haladtunk át az utcán. Minél hamarabb el akartam tűnni Nathan szeme elől, hogy végre nekikezdhessek a bőgésnek.
Pár saroknyira Maxék házától találtam egy padot. Alig ültem le de már patakokban folytak a könnyek a szemeimből. Arcomat tenyerembe temetve ültem, éreztem, hogy egyik kezével simogatja a hátam.
-Rox, tudom, hogy most nagyon szar.. De ha ez vigasztal akkor elárulok egy titkot. -megvárta míg ránézek és folytatta.- Én mindig itt leszek neked, felfogtad? Engem már soha se fogsz tudni levakarni magadról. Én leszek a te kis házi piócád akit örömmel tartasz. És ha nem félnék tőle, hogy lehányom a hátad még meg is ölelnélek.-ezen elmosolyodtam. Elővett egy igen ismerős dobozkát amiben cigi volt. A kis nikotin függő.- Tudom, hogy nem cigizel, de ilyenkor muszáj. Vagy pia vagy cigi. És gondolom így is eléggé be vagy nyomva, szóval maradt a cigi.-Kivettem egy szálat, valahonnan elővarázsolt egy öngyújtót és meggyújtotta a végét.
-Ez nem Tom cigije?-kérdeztem mielőtt beleszívtam volna a már füstölgő "drogba".
-De. Meglepődnél ha tudnád meddig tartott míg kiloptam a farzsebéből.-mondta majd ő is rágyújtott.-Viszont akármennyire is fáj bevallani, rohadt jó segge van annak a majomnak.-sóhajtott.
Még egy kis füstölgés után haza indultunk. Hogy őszinte legyek nem nagyon emlékszem, mi történt ez után. De lehet, hogy jobb is.

***

 Fejfájás, gyomorgörcs, égő szemek, hányinger és förtelmes bűz fogadott reggel. Ülő pozícióba kapartam magam és vártam amíg a kép kitisztul előttem. A hatalmas színes pacákból egyre kisebb nonfiguratív alakok lettek, majd mikor végre rájött a szemem, hogy nem hobbiból hunyorgok sikerült analizálnom a pacákat. A bőröndök, a szekrényem, az ajtóm, falam, TV-m és tükröm voltak azok a bizonyos színes valamik.
Kitámolyogtam a fürdőbe, engedtem vizet magamnak, ledobáltam magamról a szorító cuccokat és bemásztam a kádba. Ahogy elnéztem a vizet meg a lábaim rám tört a fényképezz és posztolj mániám. Szerencsére a lábaim fotogénebbek, mint bármelyik másik testrészem és már az első kép is elég "művészire" sikeredett.

@RoxanneWest: relax, relax, fejfájás, relax..

 

Majdnem egy órányi áztatás után kikászálódtam a fürdőből. Ahogy visszaértem a szobámba újra megéreztem azt a förtelmes szagot. Kinyitottam az összes ablakot, erkélyajtót, kikapartam a táskáinkból valami ruhát. Miután sikeresen felöltöztem és elküldtem Lexist fürdeni leballagtam a konyhába ahol apu már nagyban főzött miközben Usher egyik dalát énekelgette.
-Reggelt.- ültem le a lépcső aljára.
-Neked is drágám. Milyen volt a buli? -kérdezte két palacsinta forgatás közt.
-Elment.. Anyu merre van?-tereltem a témát.
-Abbie nénikéd tegnap leesett a létráról és eltörte a farokcsontját. Anyád pedig vállalta, hogy vele marad a kórházban. Kész agyrém az a nő.-morogta.
Még egy kis beszélgetés után felmentem a szobámba, előszedtem a vázlat füzetem és nekikezdtem az írásnak. Ann mindig azt mondogatta, hogy írjam ki magamból az érzelmeim. Mert egy részt jó dalok születnek belőle ami nekem, neki és a kiadómnak is csak haszon, más részt mert ez egy fajta "dühlevezetés". Körülbelül két órán keresztül szórakoztam Chris akusztikus gitárjával mire sikerült úgy egy fél dalt összehoznom.
Alexis és édes, kedves bátyuskám is megunta a kornyikálásom egy idő után, és kijelentették, hogy elmegyek velük sétálni. Nemleges választ nem fogadtak el, így hát magamra kaptam a cipőm és elindultunk.
Fél órás séta után beértünk Manchester központjába ahol Lexi meglátta a második szerelmét -az első helyen a nikotin és a kifutó áll- ,a Starbucksot. Megragadta a csuklónk és ellenvetést nem tűrően húzott minket maga után. A kávézó tele volt, mind a három pénztárnál minimum tízen álltak. Beslisszoltunk a az egyik sor végére. Lexis és Chris azon beszélgettek, hogy milyen kávéhoz milyen ízesítést kérnek, én pedig -csakhogy lássák rajtam mennyire élvezem a kiruccanást- a telefonomat bújtam.
Kis idő múlva éreztem, hogy valaki megérinti a derekam.
-Beszélhetnénk?- azt hittem ott nyomban sírógörcsöt kapok. Nathan állt ellőttem.
Körbenéztem a kávézón. A szó szoros értelmében tele volt. Nem állt szándékomban jelenetet rendezni, így beleegyeztem. Kisasszéztunk a tömegből, kinn a téglafalnak dőlve vártam, hogy elkezdje a mondókáját.
-Figyelj, megértem, hogy tegnap vagyis ma kiborultál, de van magyarázatom.-itt várt egy fél percet, gondolom azt hitte teszek valami megjegyzést vagy akármit, de mikor rájött, hogy nem áll szándékomban közbeszólni folytatta- Amikor elösször találkoztunk, a London Eyen akkor tényleg úgy voltam vele, hogy csak egy játék lesz. De amikor indultunk Amerikába ott már nem játék volt. Emlékszel miket mondtam Washingtonban, hogy nem akarlak elveszíteni? -bólintottam- Azt már komolyan gondoltam, mindent. És azért akadtam ki a Ryanes dolgon, mert tényleg fontos vagy nekem. Tudom, hogy elcsesztem. Csak tisztázni akartam a dolgokat. És megértem azt is ha utálsz.
Nem mondtam semmit. Egy részem kiröhögte volna, hogy ennyire madárnak néz, a másik részem pedig sírva a nyakába borult volna. Legszívesebben elrohantam volna az egész világ elől, hogy át tudjam gondolni a dolgokat, de nem lehetett. Nathan választ várt. És a szemei azt tükrözték amit mondott. Azt, hogy sajnálja.
-Tudod a szívem azt súgja, hogy bocsássak meg, az agyam pedig azt, hogy hagyjalak itt és soha a büdös életben ne álljak veled szóba.-sóhajtottam.-Szar tudni, hogy egy játékként indult a kapcsolatunk.. -kicsit közelebb mentem hozzá- De lenne egy kérdésem, miért higgyek neked?
-Mert komolyan gondolom.
-Hát nem a legjobb érv, de bízom benned. De szeretném ha egy kicsit szünetelnénk. Hogy biztos kiadjuk magunkból a megmaradt feszkót.
-Ez is gyenge érv.-mondta mosolyogva.
-Tudom, de más nem jutott eszembe.-vontam meg vállam.-A lényeg az, hogy szüneteljünk egy picit.
-Meddig?
-Nem tudom, majd ha megint minden oké lesz.
-Rendben, de addig is kaphatok egy ölelést legalább?-nézett rám a tipikus vigyorával. Mosolyogva öleltem meg.
Ejnye Sykes, ha tudnád mennyire szeretem azt a hülye fejed. Képes voltam egy kis mézes-mázos szöveg miatt beadni a derekam, érezd magad rohadt különlegesnek.