25. fejezet

Mit vétettem a nap és a telefonom ellen? Az egyik megállás nélkül próbálja leégetni a hátamról, arcomról és egyéb testrészeimről a bőrt, a másik meg csörög, mint valami csörgő kígyó. Jó, ez szar hasonlat volt de hát na! Reggel van még, nagyon.
Mivel már kicsit nagyon idegesít a mobilom csörömpölése rávettem magam, hogy megnézzem mi is váltja ki ezt a "pusztítást" ebből a kis szerkentyűből. SMS. Chris SMS-t küldött. Chris SMS-t küldött szombat reggel kilenc órakor. Mi az Isten, meghalt valaki?
"Hívj fel. FONTOS!!" Aha, biztos annyira fontos, mint mikor felhívott a barack befőtt hollétéről. Idióta.
Megfordultam a pihe puha ágyikóban és szembe találtam magam Nathan-l. Édesem úgy szuszogott, mint egy kis panda. Imádom a pandákat.. Mikor kicsi voltam mindig azért sírtam anyuéknak, hogy vegyünk egy pandát, amire mindig nem volt a válasz. Mert, hogy hülyeségekre nem költünk.. Nos, most van pénzem. Veszek egy pandát! És így már két veszélyeztetett állatom lesz: Nathan és a pandamaci. Na de visszatérve a tárgyra, adtam egy puszit az én kis állatomnak, -amin elmosolyodott, hihetetlen, hogy még álmában is mosolyog.. Zabálni való- össze szedtem a ruháim, sminkjeim, kislisszoltam a fürdőbe és elvégeztem a reggeli teendőim.
Laza tíz perces fürdőzés, öltözés és mázolás után boldogan tapasztaltam, hogy Nath nem ébredt fel. Le lopakodtam a konyhába ahol Tom már nagyban iszogatta a gőzölgő kávéját -vagyis csak remélem, hogy az kávé és nem más, rohadó félben lévő ital. Felültem a pultra és próbáltam a lehető legtündéribben nézni.
-Tom, öntesz nekem egy kis kávét?-rebegtettem meg szempilláim.
-Ja.-válaszolt kómásan.
Reggeli csiga tempójához híven sikerült elővennie egy bögrét és megtölteni kávéval csupán öt perc alatt! Személyes rekord. Kitüntetést érdemel, neki is veszek egy pandát!
Szép lassan belekortyoltam a jó meleg italomba.
-Na és hogy telt az éjszaka?-nézett rám egy félreérthetetlen vigyor kíséretében. E mondat hallatán konkrétan majdnem belefulladtam a koffeinbombámba.
-Tessék?-nyögtem ki két köhögés közt.
-Mintha nem tudnád mire célzok.-húzogatta szemöldökét. Próbáltam a lehető legártatlanabb fejet vágni, ami gondolom megtette a hatását mivel pontosított egy kicsit-Két szó, mi kis angyalkánk. Csak kettő: vékony falak.
A következő másfél másodpercben sikerült holt sápadttá majd égő vörössé varázsolni a fejem.
-Oh nyugi- folytatta nevetve- Mi mindent megbeszélünk egymással, estére mindent tudni fogunk.
-Tudod Tom, eddig bírtalak.. De mostmár kezdesz idegesíteni.-ezen is csak nevetett.
Olyan mintha egy párhuzamos univerzumban élnék, ahol a fiúk járnak csapatosan WC-re, mászkálnak butikokba a haverokkal és beszélik ki a barátnőiket. Ijesztő.
-Jó reggelt-dörmögte Jay miközben becsoszogott a kis nyuszis mamuszában és kávé helyett a tegnapi felbontott sörébe ivott bele.
-Neked is, Te kő korszaki szaki!-nézett rá Tom.
-Csendet Irma, különben nem leszünk jóba!-próbált Flinstone Frédisen visszaszólni Jaybird.
-De egy tökkel ütött vagy! Frédinek Wilma a felesége, Béninek Irma! Ezt mindenki tudja!-oktatta ki Birdet Tom. Most jutottam el arra a pontra ahol már az agykapacitásom is befuccsol és teljes adásszünet. Kikészít ez a két majom. Imádom őket.
-Istenem, hova kerültem?-tettem fel a költői kérdést magamnak mikor éreztem, hogy valaki hátulról átölel, majd egy csókot nyom a nyakamra.
-Jól aludtál? -suttogta a fülembe Nathan. Épp készültem szembe fordulni Nath-l mikor egy hihetetlenül éles sikolyt hallottunk a konyha bejárata felől.
-Jézusom!-visított Lex, megindult felénk roham léptekben és a következő percben már a nyakunkban csüngött, mint egy kis majom kölyök.-Ti újra?! Vagyis megint? És én miért nem tudok erről?! Jaj, megint együtt! Jaj, jaj, jaj! Megint teljes az életem! Oh yeah, baby!-ugrált megállás nélkül.
-Nyugi, te kis bolha! Majd mindent elmesélnek.-próbálta leszedni rólunk Alexist Tom.
-Na akkor hajrá!-ült fel a pultra és csillogó szemekkel várta a mese kezdetét. Szegénykém pechére pont csörögni kezdett a telefonom. Alig, hogy kivettem a farzsebemből már ki is kapta a kezemből és elég idegesen szólt bele.-A hívott szám jelenleg foglalt, kérem hívja vissza később, ugyanis szétbasz a kíváncsiság!-itt meghallgatta a vonal másik végén lévő fél válaszát, amin kb paradicsom méretűre kerekedtek a szemei.-Elnézést Mrs.West. -felém nyújtotta a telefonom és szemét lesütve suttogott.-Anyukád az.
Míg én csak mosolyogva vettem el tőle a mobilom addig a srácok konkrétan már a földön feküdtek a röhögéstől.
-Szia.-szólaltam meg.
-Hívd fel a bátyád.-tért a tárgyra.
-Köszönöm kérdésed, jól vagyok. Élek és teljesen egészséges vagyok.
-Roxanne, ne fárassz. Nincs jó kedvem. Hívd fel a bátyád és maradjatok nyugton.-ez volt a végszava, letette a telefont. Meg az anyád. Mi az, hogy ne fárasszalak? A lányod vagyok, azért vagyok, hogy fárasszalak, kapise?
Na de amúgy a kérésnek eleget tettem felhívtam Christ és rögtön a tárgyra tértem:
-Nem tudom hol a befőtt!
-Mi van? Milyen befőttről dumálsz?!-kérdezte értetlenül.
-A múltkor is valami befőtt miatt kellett felhívnom téged.
-Hagyjuk már azt a rohadt befőttet!-zárta rövidre a témát.-Hol vagy, liba?
-Miért érdekel?-kérdeztem vissza.
-Mert itt csücsülök a házad előtt a lépcsőn és rohadtul nincs kedvem napszúrást kapni.
-Mit keresel te nálam? Áh, hagyjuk. Mindjárt ott vagyok.-szakítottam meg a hívást.
Vissza csúsztattam a telefonom a zsebembe és egy sóhajtás kíséretében az éppen a -röhögéstől kiváltott- könnyeit törölgető Nathan nyakába ugrottam.
-Haza kell mennem. A tesóm a nyakamba szakadt. Majd hívlak.-nyomtam egy puszit az arcára.
-Jól van. De hívsz!-bólintottam.
-De.. De mi lesz így a mesével?-biggyesztette le ajkát Lexis.
-Este elmesélem.-öleltem meg őt is.-Na de most megyek. Puszi mindenkinek.-felkaptam a táskám, indultam meg az ajtó felé, át vágtam a kerten és bevágódtam a kocsimba.
Szép, nyugodtan haza kocsikáztam. Közben az élet nagy gondjain agyaltam. A befőtt, Tom és Bird kőkori veszekedése, Alexis nyavajgása és a bátyám hirtelen felbukkanása. Ha jól számolom a nyolcadik piros lámpánál döntöttem úgy, hogy elegem van ezért megnézem a telefonom. Képzelhetitek, én, a szőke nő, telefonnal a kezében, egy BMW-ben amiben üvölt a zene.. Minden férfi sofőr álma. Amúgy a telefonomon nem volt sok új. Csak egy Twitter üzenet Annietől. "Tizenegy órakor a Fő utcai McDonalds-ban találkozunk. Ne késs!" Remek.
Mikor végre hazaértem nem csak a bátyámat találtam a verandán ücsörögve. Apám is ott ült mellette. Kikászálódtam a kocsiból és beengedtem őket.
-És hogy hogy Londonban vagytok? Ennyire hiányoztam?-tettem fel a kérdést miután segítettem nekik lepakolni az emeleten.
-Nem. Csak tudod úgy gondoltuk ideje beugrani látogatóba.. pár napra.-mosolygott zavartan apu.
-Francokat. Félted attól az öt sráctól, ezért kellett eddig elkocsikáznunk.-szólalt meg Chris is. Már féltem, hogy belefagyott a szó a nyelvébe.
-Tőlük nem kell féltened. Normálisak. A maguk hülye módján.-válaszoltam.
-Roxanne, egyetlen lányom vagy. Nem tudlak  nem félteni.
-Oh apu.-öleltem meg jó erősen.
-Jó kicsim, elég lesz. Kiszorítod belőlem a szuszt is.
-Bocsi.-engedtem el és ültem le Chris mellé a kanapéra.
-Ha most megbocsátotok én elmegyek lefürdeni, az öregetek nem viseli jól a meleget.-sóhajtott és kín keserves arcot vágva baktatott fel a lépcsőn.
Megpróbáltam elütni az időt tizenegyig. Nem nagyon ment. A TV-ben semmi érdekes nem ment, Twitteren is csak a szokásos volt. Így hát bekattant az agyamban a csinálj képet gomb, berángattam a bátyámat az előszobában elhelyezkedő tükör elé, elő vettem a mobilom és az első -és egyben legnormálisabb- képet már nyomtam is Twitterre.

@RoxanneWest: vendégem. @Chris_West #tesóóóó

Remélem tetszett ez a rész. 

Semmi érdekes nem volt de hát kellenek unalmas, szar részek is.:)

4 komi után új rész.

byee darlins. ♥