2013. március 16., szombat

28.fejezet

@RoxanneWest: Hatalmas buli volt, emberek! Köszönet mindenkinek aki eljött és shakelt velünk egyet! #WeLoveOurFans @ConorMaynard :D

Miután kiírtam ledobtam a telefonomat magam mellé és néztem a mellettünk elsuhanó tájat. Chris úgy vezet akár egy félőrült, de legalább hamarabb hazaérünk és hamarabb eshetek be a pihe puha ágyamba.
A Harlem Shake Conorral egész jól sikeredett, meglepően sokan találtak meg minket abban a hatalmas parkban. Úgy százötvenen lehettünk, igazi tömeg Harlemet nyomtunk le. És megismerhettem Conor személyi operatőrét, aki nem volt más mint Jack, a tesója. Régebben ő vágta neki a Youtube-ra szánt cover videóit, és most ő fogja megvágni nekünk ezt is. Jó fej srác, Chrissel egész jól elvoltak, míg mi "táncikáltunk".
Miután a kocsi leparkolt szinte kifolytam a kocsiból, még jó, hogy Chris nyitotta ki az ajtót nekem, különben lenne egy apró törés a koponyámon. Tesókám felsegített az emeletre ahonnan már egyedül támolyogtam el a fürdőszobáig. Megengedtem a jó forró vizet a kádba, és miután ledobáltam magamról a szorító textileket elmerültem a habfürdőmben.
Hihetetlenül fárasztó napom volt. Alig múlt el hat óra de már most tíz kilósnak érzem a szemhéjam.
Nem sok kellett volna ahhoz, hogy tényleg elaludjak, de szerencsére megszólalt a telefonom. Csukott szemmel tapogattam ki a földön heverő telefonom hollétét, majd mikor kezem ügyébe keveredett végre, komótosan húztam el a zöld kis kört a kijelzőn. 
-Igen?-szólaltam meg elsőként.
-Szia aranyom.-szólt bele  Ann kicsattanó örömmel- kaptál egy ajánlatot, egy filmeset.
-Na ilyen se volt még, mond.
-Harmony Korine új filmet készít. És azt szeretné, hogy te alakítsd az egyik karaktert. Még én sem olvastam el a forgatókönyvet de, Harmony filmjei isteniek. Biztos jó lesz ez is. Szólok neki, hogy küldje el nekünk a forgatókönyvet, elolvassuk és döntünk. Rendben?-hadarta izgatottan.
-Nem tudom Annie.. Rengeteg dolgom lesz a következő fél évben, nem lesz ez egy kicsit sok?-sóhajtottam.
-Lehet, de ez hatalmas lehetőség számodra, Roxanne. Nem minden ember kap ilyen felkérést. Főleg nem magától, Harmony Korinetól!
-Jól van, küldesd át vele. Amint tudom elolvasom.
-Igeeeeen!-síkított fel, mint egy őrült tini- Na akkor hívom is. Szia!
És meg se várta, hogy elköszönjek, letette.
Bevallom Ann felkeltette egy kissé az érdeklődésem ezzel a filmes üggyel. Tényleg jó lehetőség. Ráadásul a filmezés régebben is vonzott. Meglátjuk mi lesz belőle.
A pancsikázás után kiloptam egy -rám három számmal nagyobb- pólót Chris szekrényéből, leszállítottam a laptopom a nappaliba és a kanapén elhelyezkedve elkezdtem az e-mailjeim átnézését. Harmony K. küldött egy kisregénynek megfelelő pdf fájlt. Na jó, tisztában vagyok vele, hogy ha Annie akar valamit akkor azt meg is szerzi, de ez valami hihetetlenül gyors volt.
A sztori elején a szereposztás és egy rövid jellemtérkép foglalt helyet. Brit szerepét szánta nekem, a "bevállalós szöszi" szereplőleírással. Selena Gomez lesz Faith, a vallásos jó kislány. Rachel kapta Cotty szerepét, a pink hajú csajszit. Vanessa Hudgens személyesíti meg Candyt, a naiv, szerelmes szőkét. És végül James Franco testesíti majd meg Alient, a floridai gengsztert. Ez eddig tetszik. Ha már így belekezdtem az olvasgatásba akkor nem illik csak úgy félbehagyni. Amúgy is, kiment minden álom a szememből.

Fájdalmas koppanás, jajveszékelés, biztos karok és selymes anyag a bőrömön, ez fogadott reggel. Eléggé fáj az oldalam, valószínűleg leestem az ágyról. Az erős fény bántja a szemem ahogy emelgetem szemhéjam. Ahogy kitisztul előttem a kép rájövök, hogy nem a szobámba vagyok és nem az ágyamon fekszem. A kanapén vagyok még mindig elnyúlva, pont úgy mint tegnap este.. Este, inkább hajnalban. De legalább elolvastam Harmony szerzeményét.
-Jó reggelt, angyalkám- simogatta meg a hátam Nathan.
-Neked is-ültem fel nagy nehezen és öleltem meg- Mit csinálsz itt?
-Rég láttalak és úgy gondoltam a mai napot együtt tölthetnénk.-mosolygott rám a tipikus Sykes mosolyával.
-Rendben, fél óra és kész vagyok.-adtam egy puszit az arcára és felbaktattam az emeletre.
Gyorsan letusoltam, felöltöztem, enyhén kisminkeltem magam és rohantam is vissza Nathanhez.
-Mehetünk-álltam meg előtte. Szó nélkül felállt, megfogta a kezem és kivezetett a házból. Elsétáltunk London központjáig, beültünk egy kávézóba és jó ideig csak az itallapot néztük.
Cafe Latte vagy Latte Machiato? Az élet nagy kérdései.. Most tejesebb kedvemben vagyok, legyen Cafe Latte.
A körülöttünk legyeskedő pincérnőnek leadtam a rendelésem és alig telt el egy perc Nathan egy igen érdekes kijelentést tett.
-Jövőhéten a bandával elutazunk Los Angelesbe.
-Mi?-néztem rá meglepetten. Hisz nemrég jöttünk vissza Amerikából..
-Januárig vagy tovább ott leszünk. Valóság showt akarnak forgatni rólunk és Jane azt mondta ezt az esélyt nem lehet elszalasztani, meg az új albumot ott fogjuk felvenni. De a jó hír az, hogy februártól újra itthon leszünk.
-Ez remek, de én Anglia turnén leszek, februárban kezdjük.-sóhajtottam.
-Ezt miért most mondod? És mi az, hogy 'kezdjük', kivel mész?
-A Lawsonnal.-suttogtam fejemet lehajtva.
Ebből megint balhé lesz.. Főleg ha megtudja, hogy mi volt régen köztem és  Ryan közt. Bebeszéli magának, hogy megcsalom és, hogy Ryan biztosan rám fog mozdulni. Nincs sok kedvem újra egy olyan vitát lefolytatni, mint Manchesterben.
-Rohadt jó.. Figyelj én inkább megyek. Majd még hívlak, szia.-állt fel és otthagyott.
Tudtam, hogy ebből csak a baj lesz. Újabb viták, újabb sírógörcsök.. Minden kezdődik majd elölről.
Annie hívott. Elmondtam neki hol vagyok és, hogy jöjjön ide. Nem kevesebb, mint tíz perc múlva már itt is volt. A film felkérésről beszéltünk. Szerinte ez túl vad szerep és nem tenne jót az állítólagos "szép, okos, aranyos, kedves kislány" imidzsemnek. Hülyeség.. Szóval még a kávéházban felhívta Harmonyt, hogy a nem vállalom. Szerencsére Harmony van olyan jó fej, hogy ha bármikor meggondolom magam szívesen fogadnak. Ezután a kis telefonbeszélgetés után észrevette, hogy a szokásosnál is szarabb a kedvem így el kellett mesélnem neki a Nathan-s sztorit. Próbált vigasztalni, de valahogy nem nagyon ment neki. De mindegy is, majd túlteszem magam ezen. Hisz csak egy kicsit berágott, nem csinált akkora balhét, mint Max bulija után.. még.

*5 hónappal később*
-Tuti, hogy nem felejtettél semmit se itthon? Csak mert nem tudom utánad vinni!-rikácsolt Alexis a fülembe miközben a bőröndjeimet próbáltuk behúzni.
-Semmit. Ha meg valamit hiányolnék akkor veszek belőle újat, nem kell semmit se utánam cipelni.-álltam rá az utolsó táskára.-Most viszont húzd be a cipzárt.
 A táskákat sikeresen behúztuk, bepakoltuk Ann kocsijába, gyorsan elköszöntem apáéktól, Alexistől és már pattantam is az anyósülésre.
Az elmúlt öt hónapban sok minden történt. Túl vagyunk a szülinapomon, a karácsonyon, újéven. A srácok sikeresen leforgatták a valóság showjukat, nemsokára végeznek az új dalokkal is. Pár nap múlva pedig újra itthon lesznek. Chris belekezdett a sztárráválási projektjébe. Alexist pedig a Victoria's Secret szerződtette.
A valóságba vissza rángatva Annie arcát láttam magam előtt. Megérkeztünk. Elvileg már mindenki itt van, de a közelbe egy Lawson tagot se látok.
Ann elvonul, felhívja Aaront. Én meg addig járkálok a kocsi mellett fel s alá, mint egy mérgezett egér. Már készülnék visszaülni a kocsiba mikor a nyakamba ugrik. Egy sikoltás kíséretében lerázom magamról a "támadóm" és ijedt őzike módjára, reszketve tapasztalom a életem veszélybesodrójának kilétét.
-Te meg mit keresel itt?!

Tádám, egy újabb rész.
a szabályok nem változtak; 4 komment > új feji!
sajnálom, hogy ilyen kis eseménytelen, rövid és vérszegény lett, de mindenkinek vannak rossz napjai...:)
U.I.: kaptam még egy véleményt Lillától.:)
"Na akkor el is kezdeném. Szerintem a blogod nagyon mozgalmas, mindig történik benne valami, úgyhogy oda kell figyelni.Bár engem megzavart a szereplő váltás, hozzászoktam már az új szereplőkhöz.A csípős megjegyzések, kihagyhatatlanok egyszerűen a szereplőkhöz tartozik, némelyiken könnyesre röhögöm magam(!) szóval nekem nagyon ttszik mert igazán lendületes és nem húzod sokáig a dolgokat. :)xx"
Jó olvasást, komizást.
byee.

7 megjegyzés:

  1. Igaz ez egy kicsit rövid lesz de megértelek nekem is mostanában ninsenek jó napjaim szoval igy tovább ha a rossz napjaidon ilyet irsz akkor le a kalappal előtted !!

    VálaszTörlés
  2. Kell nekem fecsegni? Ez jó, több mint jó *-* 07:15 van hajnalhoz közel olvastam. Next please :*

    VálaszTörlés
  3. Imaadom.<3 mindig lenyugoz az irasod es az hogy ennyire izgalommal teliek a reszek:) kovit gyorsan<3

    VálaszTörlés
  4. Ideje lenne az újat felrakni! kövit hamar, gyorsan, AZONNAL!!!*-*<3

    VálaszTörlés
  5. következőt, nagyon jó a sztori!, tetszik h belevegyíted a fiúk valóságos programjait is

    VálaszTörlés
  6. eszméletlen jóó gyorsan kövit :) *.*

    VálaszTörlés