2013. április 13., szombat

32.fejezet

*Alexis szemszöge*

Gondoltátok volna, hogy négy órás út vezet Los Angelesbe? Jó oké, ezzel nem lenne semmi gáz. Végig csücsülnék az utat mogyorót ropogtatva, bömbölő zenével a fülembe. De ez természetesen nem így megy. Az túl egyszerű és szép lenne, nem lenne túl valós. Viszont, így, egy horkoló medvével előttem, egy tini nindzsa teknőc fanatikus, bömbölő kölyökkel és Tom nyálfolyásával a vállamon az út sokkal reálisabb.. És kiheverhetetlen. Legalább is addig amíg be nem térek az első pubba.
Ezután az esemény- és nyáldús repülés után a -szintén általam lefoglalt- hotelbe betérve és onnan pedig egyenesen a pihe-puha ágyba bújva tértem nyugovóra.
Másnap délben keltem. Már mindenki fenn volt, sőt Nunu már ebédet is rendelt egy helyi kínai étteremből. Miután elfogyasztottuk a McNuggets keleti változatát Nunu és én elkezdtünk készülődni az esti bulira. A délutánunk végig fürdésből, hajmosásból, sminkelésből és ruhaválogatásból állt. De a fiúk szerencséjére elkészültünk, sikerült nekem és Nareeshanak is kiválasztanunk a megfelelő parti ruhát. Megvártuk míg a fiúk is puccba vágják magukat és már indultunk is az éjszakába.
Az este utolsó képe, hogy Tom és Max társaságában elfogyasztottam két üveg Jack Daniel's-t. Az utána következőket már ellepte a sötétség.

Borzalmas fejfájás, hányinger, émelygés és rossz kedélyállapot. Ezekkel tudnám jellemezni a reggelem. Mint minden másnapos ember, én is nyavalygós állapotban töltöm a józanodó napom. Magam köré tekertem az egyik takarót -ugyanis totál meztelenül aludtam-, majd kínkeserves fejet vágva, hunyorogva és sóhajtozva indultam meg a fürdő felé.
Megnyitottam a zuhanyzóban a forró vizet és beálltam alá. Pár percig csak álltam, folyattam magamra a vizet miközben homlokomat a hideg csempének döntöttem. Miután meguntam ezt a pozíciót is rávettem magam, hogy a cuki kis hoteles habfürdős mini flakonból kipasszírozzam a megfelelő mennyiségű tusfürdőt és normálisan lefürödjek.
Miután a tisztálkodással végeztem, előkapartam az otthoni viseletem, felkontyoltam a hajam és kiballagtam a fürdőszobából. Mikor visszaértem a szobámba elég érdekes látvány fogadott. Tom horkolt az ágyamban, félmeztelenül.. Hogy nem vettem észre hamarabb, hogy vele aludtam?!
-Szép reggelt, újdonsült Ms. Parker- köszöntött Siva vigyorogva, mikor leültem mellé a pulthoz egy bögre kávé kíséretében.
-Te meg miről beszélsz?- morogtam.
-Nem emlékszel a tegnap estére?- kérdezte Max miközben egyre nagyobb vigyor foglalt helyet az arcán. Fejemet ingatva jeleztem nemleges válaszom- Hohó, Nareesha meséld el neki. Nekem ne hinné el.
-Na jó- ült le velem szembe Nunu - Meddig emlékszel a tegnapra?
-A két literes J. Daniel's felhajtásáig minden megvan. Utána képszakadás.
-Akkor még egész jó vagy, de azért elmondom mi történt, nehogy máshonnan tudd meg- sóhajtott és belekezdett a mesébe - Miután jól bepiáltatok először lementünk a partra ahol mind belevetettük magunk a habokba. Utána fogtunk egy taxit és bezsúfolódtunk mind abba az egy kis kocsiba, elmentünk a hírességek sétányára, ahol Max sikeresen lehányta Slash csillagát. Majd hirtelen ötlettől vezérelve kedvünk támadt átugrani Vegasba. Az oda útra már fogtunk egy mini limót, és ha már Vegas akkor kaszinó. Úgy hajnali egy felé Tom kitalálta, hogy úgy se tudnál meginni még egy liter Jim Beamt és, hogy ha mégis akkor ő is megiszik ugyanabból a piából két litert. Nos, mindkettőtöknek sikerült ezt megcsinálni. Ez után kijelentettétek, hogy borzalmasan szerelmesek vagytok egymásba és össze akarjátok kötni az életeteket. Próbáltunk visszafogni titeket, de nem nagyon ment. Szóval éjjeli fél háromkor egy csillogós poncsóba öltözött pasas összeadott titeket.
-Ez.. Ez azt jelenti..- nem tudtam befejezni a kérdésem hála Maxnek.
-Bizony, házas vagy - mondta már könnyes szemekkel, vigyorogva a kopasz.
-Hát én öngyilkos leszek - fejeltem bele a márvány pultba.

*Nathan szemszöge*

Kezd elegem lenni a világból. Jay egész nap a telefonját bújja, holott azért maradt itthon, hogy "támogasson". A TV-ben napi kilencszer leadják Roxanne klippjeit, ha meg nem az ővét akkor a Lawsonét. Twitteren kapom az utálkozó tweeteket a Westie-ktől. Rox meg nem veszi fel a telefonját. Amióta kidobott minden nap minimum ötvenszer hívtam, de mintha észre se venné. SMS-l bombázom, a hangpostája tele van az én üzeneteimmel és Twitteren is írom neki a privát leveleket. Hihetetlen, egy mozdulattal ki tudta tépni magát az életemből. Olyan, mintha arra törekedne, hogy halottnak tünjön a szememben. Bár e nem igen megy neki, állandóan posztol Twiterre, Instagramra és Facebookra is. Sőt! Tegnap este Jay-l majdnem egy órán át dumáltak. Ráadásul Nareesha előfizetéses újságjának a címlapján is ő virít a 10 dolog, amit biztos nem tudtál Roxanne Westről! felirattal. Reggel hat óta fenn vagyok és azóta szemezek az újsággal. Eddig nem igen volt erőm kinyitni és elolvasni. Most már -hat nagy bögre citromos tea után- már nem érzek félelmet!
Felkaptam a pletykalapot, bevonultam vele a szobámba és egyenesen ahhoz a cikkhez lapoztam.

Az előző számunkban Ian Somerhalderről és furcsa szokásairól számoltunk be. Az eheti példányunkban az olvasók által megszavazott híresség "titkait teregetjük ki", aki nem más mint Roxanne West! Íme 10 dolog, amit biztos nem tudtál róla:

1. Bár a fiatal énekesnőt Roxanne West néven ismertük meg öt éve, nem ez a teljes neve. Születési neve Roxanne Hayleen Westmiller.

Mondhatni, még a nevét se tudtam. Ügyes vagy, Nathan.

2. Ms. Westnek sose volt tervében az éneklés. "Kiskora óta ismertem Roxannet. Mindig is jó hangja volt, de sose gondolt arra, hogy énekesnő legyen. Még öt éve átmentem hozzájuk, a konyhában beszélgettem az anyukájával, mikor meghallottam az énekhangját. Egyből tudtam, hogy hatalmas tehetség. Kötelességemnek éreztem, hogy belevigyem a zeneiparba. Eleinte nem szimpatizált a sztárság gondolatával, de nem bánta meg. Ahogy én se. Neki ezt kell csinálnia, ehhez ért a legjobban."-mesélte az énekesnő menedzsere, Annie Brunker.

3. Az utolsó albumjára ő írta az összes dalt Ed Sheeran, Conor Maynard és Ellie Goulding segítségével.

4. Édesapja az amerikai gyalogos hadseregben szolgál 2006 nyara óta.

5. Roxanne és a Lawson nevű banda tagja, Ryan Fletcher két évig egy párt alkottak, egy és fél éve szakítottak. Mindkét fiatal karriere akkor tájt indult be igazán, nem maradt elég idejük egymásra, ez volt az egyetlen oka a különválásuknak.

Plusz egy ok amiért utálhatom Ryant.

6. Roxanne jelenleg a The Wanted nevű banda legfiatalabb tagjával, Nathan Sykessal él párkapcsolatban.

A megfelelő kifejezés az élt. Élt párkapcsolatban. Ismét ügyes voltál, Nathan.

7. Az énekesnő Rihannát tartja zenei példaképének.

8. Ha nem énekes lenne, akkor főiskolán tanulna pszichológiát.

9. Imádja a tetoválásokat. "Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy lesz tetoválásom, csak egyenlőre fogalmam sincs mit varrassak magamra."-mesélte Ms. West a People magazinnak.

10. Az éneklésen kívül még gitározni, zongorázni és egy kicsit még dobolni is tud.

Remek. Megállapíthatom, hogy félig ismerem azt a lányt akibe szerelmes vagyok. Ennél már csak az lenne jobb ha a 6. tény még mindig jelen időbe lenne. Mindegy, fő a pozitivitás; vissza fogom kapni. Vissza kell kapnom.

*Roxanne szemszöge*

Hál istennek letudtuk a manchesteri koncertet. Holnap pedig indulunk Brightonba, szóval össze kéne pakolom a cuccaim.  De mielőtt még elkezdeném bepakolni a bőröndöm aljára a legfontosabb holmiaim, kikapartam a mai ruhámat és bebattyogtam a fürdőbe. Gyorsan magamra kaptam az öltözékemet, felvittem a leghalványabb sminket és még a hajammal is megpróbáltam kezdeni valamit. Hát.. nem nagyon sikerült.
Épp a Spears féle hajeltávolításon kezdtem gondolkodni, mikor kopogtak. Ryan lépett be a fürdőszobába.
-Beszélhetünk? - állt meg mögöttem.
-Persze - fordultam szembe vele.
-Mi van Nathannel és veled?
-Semmi. Hívogat, írogat, nem válaszolok. Túl akarok lépni rajta - sóhajtottam, miközben nekidőltem a kád szélének. Olyan frusztráló, hogy Ryan kb húsz centivel magasabb. Tiszta óriás.
-Értem.
-Tudod, sokan mondják, hogy a sztár sztárral kapcsolatok nem működnek. Lehet, hogy igazuk van.. Hisz Nathannel állandóan veszekedtünk.
-Ez nem feltétlen igaz. Szerintem, de csak szerintem.. Ha mi ketten újra együtt lennénk az működne. Hisz mi még azelőtt ismertük meg egymást, hogy sztárok lettünk - jött közelebb hozzám egy lépéssel.
-Hát nem tudom - mosolyodtam el.
-Én viszont tudom - egyik kezével derekamnál fogva közelebb húzott magához, majd megcsókolt.

héééy.
újrész.
csak nektek csak tőlem.
fáradt vagyok szóval nem akarok sokat dumálni.
5+ komi után következő fejezet.
byee.

6 megjegyzés:

  1. Ne akard, hogy tömeges öngyilkosságra kényszerítsem az embereket *___* Mrs. Parker, behalok :33 NEXT PLEASE ;*

    VálaszTörlés
  2. edes,kibaszott vicces es izgalmas lett*-* imaaaadom:DD ha nem hozod azonnal a kovetkezot gyalog megyek el Kistarcsarol Erdre es addig utlek ameddig nem lesz uj(!!!) hogy Esztert idezzem; NEXT PLEASE<3

    VálaszTörlés
  3. nagyon nagyon jó lett gyorsan kövit :)

    VálaszTörlés
  4. hát ez qva jó volt ..:Dxd (Y)
    "házas vagy" ..!!!xd
    siess a következővel!!!!!!! :D

    VálaszTörlés
  5. az ugye tudod hogy meg fogok halni ha most azonnal nem lesz kövi!?!? egyszerűen nem tudom hogy dicsérjelek!*-* imádtam!:D

    VálaszTörlés
  6. Imádoom *.* siess a kövivel!

    VálaszTörlés