2013. október 11., péntek

37. fejezet ( 2. évad )

Hajnali kettőkor gyere a hátsókertbe, a medencéhez. Beszélni akarok veled.

Üzenet elküldve, Feladó: Roxanne W; Címzett: Nathan Sykes mobil.

Ekkora Isten verte idiótát, mint ez rég hordott a Föld a hátán. Egy óra eltelt azóta, hogy feltette azt a nyüves képet és még mindig jönnek a tweetek a rajongóktól. Mindenhol csak a nevemet látom. "Roxanne újra Nathannel van?!" "Az a szőke picsa megint behálózta a férjemet? Dögölj meg West!!" "JUHUUU NOXANNE ÚJRAÉLEDT! #HAPPINESS", stb.. A sírba tesznek ezzel. A telefonom állandóan rezeg a Twitter említés értesítői miatt, és annyi tweetet kapok, hogy már vagy hatszázszor le is fagyott szegény iPhonem.. 
Miután Nathan drágám feltette a képet fejfájásra panaszkodva elbújtam a szobámba. Ledobáltam a földre a böröndjeim és levetettem magam az ágyra. Azóta ott fekszem és nézem a mobilom kijelzőjét. A szemem már ég a vibráló képernyőtől és szerintem még Kaliforniában is lehet hallani ahogy Nathan megölésének tervén kattog az agyam. Legszívesebben mindenki előtt leordítottam volna a fejét. 
 - Jól van, nem érdekel - motyogtam magamnak. Hátamra fordultam és hasamra raktam a telefonom. Ezt a pozíciót úgy két-két és fél percig tudtam tartani, ugyanis a szüntelen rezgésnek köszönhetően a gyomrom úgy felkavarodott, mintha a Titanicon lennék a süllyedés előtti két percben. 
Idegileg már ott tartok, hogy bejelentkezek a Keek profilomba és abba a max. 36 másodperces videóüzenetben elkántálom országnak-világnak, hogy mennyire elegem van a hülye exem hülye twitterének hülye képéből. De ezzel természetesen csak nagyobb port kavarnék az amúgy is pokoli helyzeten és persze én lennék a legnagyobb seggfej amiért elmertem küldeni Baby Sykest - aki nem mellesleg akkora fájdalmakat és fejtörést okozott nekem az együtt töltött hét hónapunkban, 8 napunkban, 17 óránkban és 33 percünkben, mint senki más ezen a földön - melegebb éghajlatra. Ugghhh, utálom ezt a helyzetet.
Na de térjünk vissza a kék madaras közösségi portálhoz és az azon logó vérmes, vasvillás TWFanmilyre és Westiekre. Ha sport tudosító lennék egy rádiós műsorban valahogy így mondanám be az említések értesítőit. "A háború keltő üzenetek száma már százhúsz, most már ötszáznegyven, épp most lépte át az ezerhatszázat... ÉS MEGVAN A KÉTEZER! MEKKORA ENTERT NYOMOTT A FANMILY!! MEKKORA ENTER!" 
Egész rosszul érzem magam, hogy csak ők piszkálnak engem. Én is piszkálni akarom őket! Najó, nem. Csak legszívesebben minden egyes tweetre válaszolnék és elmondanám nekik szépen, mint az ovisoknak.. "Nem drágám, nincs semmi se köztünk. Nem édesem, nem kavarunk. Nem aranyom, ne az én profilomra küldd a woodoo-s átkaidat kérlek, így is van elég bajom."
Magamban eldöntöttem, hogy utoljára frissítem az értesítéseim és a legutolsó csiripre válaszolok. A stacy sykes felhasználónévvel rendelkező lány érezze magát különlegesnek, Roxanne West válaszolt neki. 
Miután ezzel kész lettem kikapcsoltam a telefonomon a mobilnetem és bedugtam a farzsebembe a kis, fehér Apple terméket. Felálltam, megigazítottam a trikóm és lesétáltam a földszintre. Tom, Nareesha, Siva, Justin és Nathan a kanapén ülve bambulták a TV-t. Max és Jay a konyhában dobálták a mixerpoharakat, a többiek meg eltűntek.
A nappalin áthaladva éreztem ahogy Nathan végig rajtam legelteti a tekintetét. Ügyet se véve rá kanyarodtam be a konyhába. Kivettem a - már teljes mértékben feltöltött - hűtőből egy üveg Fanta narancsot és leültem a pulthoz. 
 - Mizu Roxamoxa, idegesnek látszol - vigyorgott rám Max.
Szemöldökömet felhúzva tekintettem rá, jelezvén, hogy a tárgy közepébe talált.
 - Csak nem a közösségi portálok átka? - kezdett bele Jay is.
 - Túlélném ha nem lenne már az első helyen a világtrendek közt a Nathan és Roxanne címszó  -sóhajtottam - esküszöm, sose idegesített még fel semmi se ilyen gyorsan, mint ez a pletyka. Mert ez PLETYKA - hangsúlyoztam ki jól a szót, hogy a kanapén punnyadó Twitter terrorista is meghallja.
 - Na látod, ezt imádom benned - jött oda hozzám göndörke és ölelte át fél kezével a vállam - Sose változol. Örökre az a nagyszájú, makacs, önfejű, akaratos kis 162 centis aranytorkú szépség maradsz, mint akit tizenkilenc éves korában ismertem meg. 
 - Hé, 163 centi vagyok - tettem az agyam, mintha kicsit is érdekelne az az egy centi különbség - Amúgy tényleg srácok, még meg se kérdeztem. Hogy tetszett a lemezbemutató?
 - Nekem nagyon bejött - tette le a kis ezüst színű mixerpoharat Max - Főleg a The Way, az annyira más, mint a többi.
 - Örülök, hogy elnyerte a tetszésed - mosolyogtam rá kopaszkámra aki erre csak kacsintott egyet - Bird, neked hogy tetszett?
 - Mindent imádok ami a te kezeid közül kerül ki - nézett rám angyalian azokkal a szép kék szemeivel - Ha döntenem kell akkor azt mondom, hogy a Figure 8 az ami a legjobban tetszett.
 - Na akkor jó, féltem, hogy nem fognak annyian érdeklődni irántam zenei téren, mint ezelőtt az egész színészkedős cucc előtt.
 - Viszont a színészkedésre visszatérve, azt is borzasztó jól csinálod. Nem gondoltam volna, hogy Alexis és Sky is ilyen jól alakít - ámuldozott Max.
 - Hát igen - nevettem egy kicsit - de azért nekik is kellett idő míg beleszoknak. Mikor elkezdtük az első részt forgatni akkor mindenki azt hitte, hogy mi hú de profik vagyunk ebben is. Aztán az első forgatási hét a padlóra ragasztott csíkok értelmezésével és a különböző kamerák és állások betanulásával telt el.
 - Igazán jó lehetett - vigyorgott Bird.
 - Srácoook, éhes vagyok - pattogott ki hozzánk Justin - Kaja van?
 - A fagyasztóban kiló számra van mirelit pizza - mutatott a hűtőszekrény aljára Jay.
 - Remek - dörzsölte össze tenyereit Justin - Akkor sütésre fel. Ki van benne?
 - Én! - tette fel kezét Bird.
 - Én most ebből kimaradok, de a végeredményből kérek majd - mutatott ránk miközben kioldalgott a helységből.
 - Okéééé, Roxanne? 
 - Rendben - álltam fel és tettem le a pultra a mostanra félig üres Fantás üveget - Csak felmegyek egy pulcsiért és összefogom a hajam.
Felszaladtam a lépcsőkön és az egyik utazó táskámból előrángattam egy fekete nagyszabású pulcsit. A kis fekete-pink csillagos "hajas" neszesszeremből előkapartam egy hajgumit és csak egy laza copfot kötöttem.
Visszasiettem a fiúkhoz akik már a fidzsibe mászva pakolták ki a feltétnek szánt élelmiszereket. Sajtokat, sonkát, szalámit, paradicsomszószt, kukoricát, ezeken kívül még vagy hatvan felé ételt. Míg a keményre fagyott tésztákat próbáltuk egy kicsit felolvasztani addig csoportosítgattunk, begyűjtöttük ki milyet szeretne enni. Sajnos ezzel is kész voltunk kevesebb, mint tíz perc alatt. Így arra a döntésre jutottunk, hogy sajtot reszelünk. Vagyis Jay reszeli, Justin meg én pedig egymásra dobáljuk. A konyha fele sajtdarabokkal volt kidíszítve. Sőt még szegény Sivat is fejbe dobtak egy marék trappistával, pedig ő csak egy doboz sörért jött.
Kis idő múlva be tudtuk rakni a pizzákat a sütőbe és már csak arra kellett várni, hogy leteljen a negyven perc sülési idő.
Eközben visszakapcsoltam mobilomon a netet, és míg az töltött megpróbáltam kiszedni a sajtot a hajamból. A telefonom újra kezdte a rezgő szimfóniát. Rengetek retweet jött az utolsó kiírásomra. Meglepetésemre nem csak az előzőkhöz hasonló értesítéseim voltak. Justin feltöltött egy képet Instagramra.
@JustinBieber: hatalmas pizzakészítésekben @RWestOfficial & @birdspotting
***

 - Késtél - szóltam oda Nathannek mikor kiért a kertbe.
 - Bocsi, elaludtam - mosolygott rám.. Sykes mosoly...
 - Mi ütött beléd? - tettem fel rögtön kérdésem.
 - Mivel kapcsolatban?
 - Ne tedd a hülyét - sóhajtottam - Nathan, nekem nem kell balhé, se pletyka. Nincs szükségem rá. És gondolom neked sincs. 
 - Jól gondolod - bólintott.
 - Akkor miért kellett felrakni azt a képet?
 - Roxanne - nézett rám fél oldalas mosollyal - téged nem a kép zavar, hanem az amit oda írtam - jött közelebb egy lépéssel.
 - Hülyeség - legyintettem miközben hátráltam egy lépést - több ezer ember hív engem nap, mint nap gyönyörűnek, nem zavar az ami hozzá írtál. A kép zavar. 
Ezen csak mosolygott. Mindenen csak mosolyog. Mintha be lenne szívva, vagy valami.
 - Nathan figyelj, ami kettőnk közt volt tényleg szép volt meg jó, elismerem. De szakítottunk, továbbléptem, te is továbbléptél. Miért kell újra elindítanunk ugyanazt a lavinát? - állandóan csak mosolyog.. idegesítő - Az ég szerelmére, kapard már le azt a bárgyú vigyort a képedről és mondj valami értelmeset. 
 - Azt akarod, hogy értelmeset mondjak? -tette karba kezeit.
 - Igen!
 - Rendben. Honnan veszed, hogy tovább léptem? Honnan veszed, hogy te tovább léptél? Honnan veszed, hogy egyáltalán vége van annak ami köztünk volt? Mi van akkor, ha még koránt sincs vége? Mi van akkor ha ez még csak a kezdet? A kezdete mindennek?
 - Jézusom... -kezdtem volna bele a mondandómba, de mindenféleképpen válaszolni akart a saját kérdéseire.
 - Őszinte leszek. Nem tudtam továbblépni, mert még mindig érzek irántad egy s mást. Te se léptél tovább, mert ha továbbléptél volna rajtam, akkor nem törnéd magad. Letudtad volna annyival, hogy nem vagyok normális és kész. Ehelyett mit csináltál? Bizonygatni próbáltad a rajongóinkat, miközben legbelül te se vagy biztos abban amit érzel. Mindenkinek hazudsz, átvered saját magad. És képzeld én még hiszek benne, hogy van közös jövőnk. 
 - Olyan naiv vagy, drága Nath - mosolyogtam rá. Ezt amit itt elmondott ő se hiheti el..
 - Tudod mit? - nézett rám vigyorogva - Adj nekem egy hetet és bebizonyítom neked, hogy még mindig van köztünk valami, ami egyre nagyobb és erősebb lesz.
 - Egy hét? - nevettem fel - Semmire se fogsz menni ennyi idő alatt.
 - Higgy nekem - hajolt közel az arcomhoz - vittem már véghez olyat amire senki se számított.
 - Legyen - mondtam és a drámai hatás kedvéért én is közelebb hajoltam hozzá - Kapsz tizenöt napot arra, hogy meggyőz, van jövőnk. De egy kis nehezítésként ezt az egészet titokba kell tartanunk, oké? 
 - Nem fogod megbánni, Roxanne West - vigyorgott még mindig tartva a szemkontaktust.
 - Ezt már hallottam egyszer, Nathan Sykes - hajoltam el és indultam vissza a házba.
Míg bementem a házba egyszer még hátranéztem, Nathan zsebre dugott kézzel nézte ahogy bebandukolok a házba. Az arcán felvéltem fedezni egy győztes mosolyt, de most nem hatott meg különösebben, majd eltűnik arról az édes kis arcáról az a fránya vigyor. Felérve a szobámba gyorsan lezuhanyoztam, átvettem pizsinek titulált pólót, amit igazából három napja loptam el hőn szeretett Chris bátyámtól és befeküdtem a pihe-puha ágyikómba. Utoljára még felnéztem a Twitteremre. Nem kellett volna.
@tylerjblackburn: #throwback @RoxanneHayleen életem legjobb nyara
Erre igazából csak ennyi volt a reakcióm:


Üdvözlök mindenkiiiiiit! :)
Nem húzom tovább az időt mert nagyon fáradt vagyok :/
Remélem tetszett és fogtok komizni
majd még jelentkezek ;)
Kisses
-R.W.


2 megjegyzés:

  1. Ismet nem csalodtam benned edes draga baratosnem!!;) tele esemennyel es poenokkal...hmmm es mar varom mi lesz ebben a 15 napban:$

    VálaszTörlés
  2. szintén várom a Nathan-féle visszahódító akcióót :DD következőőt

    VálaszTörlés